Kedden este fél kilenckor idegenben, a Le Mans Sarthe Basket ellen folytatja BL szereplését a Falco. A sárga-feketék eddig két vereséget szenvedtek el. Itthon egy tulajdonképpen a csomagban lévő, de minden szempontból vállalható, kilenc pontos (78:87) főhajtás a Malaga Nem tudott csodát tenni a Falco, csak benézett a kapun 2023. October 18. 20:01 ellen.
A második fordulóban Athénban, a Peristeri Küzdött a Falco Görögországban, de ez kevés volt a Peristeri ellen 2023. October 24. 20:37 ellen idegenben azért volt elsősorban csalódás a tizenhét (87:70) pontos vereség, mert titkon ezt a meccset a nyerhető kategóriába soroltuk. Másodszor az eredmény lényeges a jövő szempontjából, hiszen, ha minden rosszul alakul, és a keresztbejátszást érő harmadik helyért itthon ki-ki meccset játszana a csapat, legalább tizennyolc ponttal kellene nyerni, ami nehéz dió.
Harmadjára a mutatott játék hagyott sok kívánnivalót maga után. Athénban teljesen indiszponált volt a gárda, rossz volt a dobóforma, lágy a védekezés, és a lassan mumussá váló eladott labdákkal is hadilábon álltunk. Rengeteg akadt ebből, ami leginkább a nem megfelelő koncentráció jele, és könnyen javítható.
A fenti hibák miatt kapott ki a Falco Szegeden, és nyert nyögvenyelősen itthon a Paks, és valamivel könnyebben idegenben az Oroszlány ellen. Ezen a két meccsen volt két jó negyede a sárga-feketéknek, a Paks ellen az utolsó, az Oroszlány ellen az első, ami formát nem ártana átmenteni a keddi meccsre sem. Bár a Le Mans más kategória, mint a magyar ellenfelek.
A franciák jelenleg öt győzelemmel és ugyanannyi vereséggel bajnokságuk középmezőnyében tanyáznak, és a BL-ben is ötven százalékos a mérlegük két forduló után. Otthon nagyon veszélyesek azonban, mint a BLC honlapja arra felhívja a figyelmet, otthon a Le Mans a legutóbbi négy BL mérkőzését megnyerte, átlagosan 16,5-es pontkülönbséggel.
A Falcóról ugyanez a honlap annyit mond el – amit amúgy is tudtunk-, hogy idegenben utoljára a BL-ben az AEK Athén ellen győzött még 2021 decemberében (89:93), illetve arra is felhívja a figyelmet, hogy francia földön való vendégszereplése során a szombathelyiek mérlege eddig három vereség. De mindez már múlt, és csupán statisztika.
A jelen a kedden este fél kilenckor kezdődő meccs, ahol nyugodtan kijelenthetjük, a Falco az esélytelenek nyugalmával léphet pályára, s bár a győzelemre nagy szükség lenne, de az mégis a bravúr kategóriába tartozna.
A csapat már ma (hétfőn) útra kelt. A hajnali indulás után este már a helyszínen edz, arról azonban nincs információnk, hogy az Oroszlány elleni bajnokit kisebb sérülés miatt kihagyó Benkével és Kovács Benedekkel mi a helyzet. Szükség van rájuk a rotációban, mert egy biztos, a franciák (illetve sok amerikai) ellen nagyon fizikális meccsre számíthatunk.
Ha nincs MindigO előfizetése, sehol nem láthatja a meccset, ennek hiányában viszont csak ránk hagyatkozhat, mert mi a lefújás után rögtön jövünk az eredménnyel és a tudósítással. Végezetül kedvcsinálónak – vagy kellemes emlékezésnek – ide tesszük a BCL honlap által emlegetett athéni győzelem összefoglalóját: