Szerdán a szombathelyi Arénában egy egyáltalán nem látványos, de feszültségektől terhes igazi nagy csatát vívott a két csapat, amelynek a végén a Falco szó szerint felőrölte
Egy lépést tett a Falco a bajnoki cím felé 2022. June 15. 21:21 a Körmendet. A két edző azonban nem vont le messzemenő következtetéseket az első összecsapásból.
Milos Konakov, Falco: Szeretném megköszönni a szurkolóknak ezt a hangulat, óriási élmény volt, ilyen körítés mellett játszani. Büszke vagyok a játékosaimra is, akik 40 percen keresztül koncentráltak, és tartották magukat a megbeszéltekhez. Fokozatosan léptünk meg a Körmendtől, akik nagyot küzdöttek. Az első félidőben megint voltak elengedett támadólepattanók, amikből tudtak könnyebb pontokat szerezni a vendégek, erre oda kell figyelnünk a második mérkőzésen. Semmi nem dőlt, megszereztük az első győzelmet, de ezért nem jár semmi. Készülünk szombatra!
Antonisz Konsztantinidesz, Egis Körmend: Gratulálok a Falcónak, megérdemelt győzelmet arattak, bár a 10 pontos különbség csalóka. Minden negyed egy-két ponton múlott, közel voltunk a hazai csapathoz. Őszintének kell lennem a csapatommal, idegenben az Aréna Savariában ennél több kell. Bajnokok akarunk lenni, nyernünk kell egy meccset itt. Viszont 3-4 percig tartó rossz periódussal erre nem lesz esélyünk. Kiadtuk magunkból a maximumot, ezért gratulálok a csapatomnak, de most rajtunk a sor szombaton. Köszönöm a szurkolóinknak, hogy ilyen pazar hangulatban játszhattunk.
Szerdán Szombathelyen óriási hangulat, és a bajnoki döntőhöz méltó körítés várta a közönséget és a csapatokat, ami bizonyára Körmenden sem lesz másként annak ellenére, hogy a televíziós közvetítés miatt kicsit korábban
Szerdán megkezdődik a véresen komoly vasi kosárünnep 2022. June 14. 18:24 , délután negyed négykor kezdődik a meccs. Ez még okozhat meglepetéseket, mert nem minden játékos szereti a viszonylag korábbi kezdést, de ez majd a vallatásnál kiderül.
A Körmendnek ennél sokkal jobban fájhat, hogy első számú irányítója, Stokes Szombathelyen megsérült, és nem is tudta folytatni a meccset. Jelenleg nem tudni, szombaton pályára tud-e lépni, de a bajnoki döntőben aki mankó nélkül tud járni, játszani szokott. Nagy szüksége lenne rá az Egisnek, mert nélküle Szombathelyen eléggé szárnyaszegettnek tűntek.
Így vagy úgy, de mindenképpen hatalmas csata vérható, amelyben a Körmenden lesz a nyomás, a győzelmi kényszer, mert esetleges veresége esetén kedden Szombathelyen esetleg már bajnokot is avathatnak, ami a szombathelyiek boldogsága lenne. Mert hiába nyert már három bajnokságot is a Falco, hazai pályán még soha. Addig azonban két meccset kellene nyerni, az elsőt holnap, idegenben. Kedvcsinálónak viszont itt van az első összecsapás még egyszer, ha valaki lemaradt volna.