Arnas Kazlauskassal a múlt hét közepén, még a pécsi meccs előtt beszélgettünk. Késő délután volt, elég hideg. Ennek ellenére ő egy szál pólóban fogadott bennünk. Mikor ezt szóvá tettük, arcunkra fagyott a mosoly. Közölte ugyanis, hogy ez semmiség a vilniusi időhöz képest. Ott ugyanis mínusz 25 fok van.
Megterített asztallal, ropival és popcornnal várt minket az előszobában. Majd helyet foglaltunk a hallban, ugyanabban a lakásban, mint amelyikben két éve is lakott. A többi szobába nem mehettünk be.
– Be ne menjetek, szanaszét van minden. Szörnyű. Mindenhol kupi van. Hadd legyen nekem is egy kis privát szekcióm. Semmi látnivaló nincs – mondja nevetve.
Egyedül él. Éppen híradót nézett. Összenéztünk fotós kollégámmal, mert számunkra ismeretlen nyelven ment az adás. Meglepődtünk, mikor Kazlauskas mondta, hogy épp most mennek az esti litván hírek.
– Van körülbelül 100 litván csatornám, meg egy csomó orosz is. Van egy készülékem, amin keresztül tudom ezeket fogni. Szó volt róla, hogy esetleg egy másik lakást kapok, de én kértem a klubot, hogy ha lehetőség van rá, akkor szeretnék ugyanitt lakni, ahol két éve.
– Ha már szóba hoztad a múltat, mi történt veled azóta, amióta elmentél a FALCO-tól?
– A szezon után, miután bajnokok lettünk, gondolkoztam rajta, hogy itt maradok. De végül amellett döntöttem, hogy kipróbálom magamat máshol, egy erősebb bajnokságban. Igaz ugyan, hogy az Olasz B Ligába szerződtem, de azért – nem lebecsülve a magyar NB I-et – az jóval erősebb bajnokság, mint az itteni. Jó csapathoz kerültem. Rengeteg ügyes olasz kosaras játszik ott, hiszen náluk az élvonalban sok a légiós. Nagyon jó edző irányította a gárdát. Talán túl jó is volt. Emberileg is remek srác. Szerettem vele dolgozni. Mindig a pozitívumokat látta, soha nem volt nála rossz meccs, rossz játékos. Az ottani élet is fantasztikus volt. Tengerpart, pizza és szuper időjárás. Ott soha nem volt tél. A leghidegebb napokon is 10-15 fok volt.
Bulgária aztán egy másik történet. Ott is jó csapatban játszottam. Ezüstérmesek lettünk a bajnokságban. Jól kezdtük a rájátszást, de a döntőt elrontottuk. Pont akkor, a legrosszabbkor jöttek közbe a sérülések a csapaton belül. A kupát viszont megnyertük. Azt hiszem, ez azért nem rossz. Szerintem a bolgár bajnokság nagyjából olyan erősségű, mint a magyar. Két csapat, a Lukoil és a Levski – ahol én is játszottam – viszont kimagaslik a mezőnyből.
– És aztán a nyáron ismét a FALCO-t választottad. Miért?
– Nem akartam megint költözni, utazgatni Olaszországba, Bulgáriába vagy bárhova máshova. Sok jó ajánlatot kaptam a nyáron, hívtak többek között Ukrajnából is. Olyat akartam választani, amit esetleg már ismerek, ami jó nekem, és nem utolsó sorban a családomnak is. A FALCO megfelelt ezen elvárásaimnak. Ismertem már a közeget, a várost, Magyarországot, a csapatot. Nagyon jól érzem itt magam. Napról napra jobban. Olyan itt, mintha ez lenne a második otthonom.
– A csapat felemás teljesítményt nyújtott ősszel. Hogyan értékeled ezt az elmúlt fél szezont?
– Természetesen nem vagyok elégedett, hiszen egy profi játékos sohasem lehet az. Nézd, az edzőcsere előtt én nem éreztem, hogy ki tudtam volna adni magamból a 100 %-ot. A csapattal is hasonló volt a helyzet. Nem találtuk meg az összhangot egymással. Most, a váltás után, miután lejövök a pályáról, azt érzem, hogy sikerült kihoznom magamból a maximumot. Az edzések után, miután hazajövök, elégedett és boldog vagyok, mert nagyon kemények a tréningek. Új dolgokat tanulok. Sok edzővel dolgoztam már együtt, de Nikola Lazics tényleg nagyon profi. Új impulzusokat tud adni. Nem csak nekem, a csapatnak is.
– Melyik volt a legjobb és melyik a legrosszabb meccsünk idén?
– Hogy melyik volt a legjobb? Merem remélni, hogy ilyen még nem volt. Persze nagyon jól játszottunk a Paks ellen, de tudunk mi még ennél sokkal jobban is teljesíteni. Az edzőnk is többet vár el tőlünk. Szerintem a legjobb meccsünk még várat magára. Egy kis időre lesz szükségünk, hiszen új dolgokat tanulunk támadásban és védekezésben egyaránt.
A legrosszabb természetesen a ZTE elleni volt. Nemcsak kikaptunk, csődöt is mondtunk. Azt a meccset a mai napig nagyon sajnálom. Nem lehetünk rá büszkék, igazi lúzerek voltunk.
– A csapathoz hasonlóan neked is nehezen indult a szezon. A Paks ellen viszont már sokan mondták, mintha ismét a régi Arnas Kazlauskast láthattuk volna.
– Az én játékom nagyban függ az éppen aktuális taktikától is. Igen, talán most már elkaptam én is a ritmust. De ami fontosabb, hogy elkezdtünk csapatként játszani. Ha kell, segítünk egymásnak, támadásban és védekezésben egyaránt. Nemrég kezdtünk el együtt dolgozni az új edzőnkkel. Lépésről lépésre haladunk. Ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Türelemre van szükségünk.
– Ez a második szezonod Magyarországon. Mit gondolsz, erősödött az elmúlt két évben a bajnokság?
– Erre nem tudok egyértelmű választ adni. Az erőviszonyok mindenesetre kicserélődtek. A ZTE anno éppen csak bejutott a nyolcba, most meg az egyik legjobb csapat. Idén nagyon együtt van a mezőny. Kiegyenlített a bajnokság. Hogy csak a körülöttünk lévő csapatokat említsem, a Sopron és a Körmend nagyjából ugyanazt a játékerőt képviseli. Mi viszont még csak alakulunk. Két éve készen voltunk a rajtra. Nagyon erősek voltunk, jól kezdtük a bajnokságot, sorra jöttek az eredmények. Most volt, hogy három meccset elveszítettünk zsinórban. Pedig könnyen nyerhettük volna azokat is, hiszen a kezünkben volt a győzelem. Nem voltunk eléggé okosak, rutinosak. Ehhez a játékhoz ész is kell.
– El tudnád magad képzelni egy másik magyar csapatnál?
– Nem nagyon. Nagyon jól érzem itt magamat. Szerintem Magyarországon nincs jobb hely számomra és a családomnak. Ahhoz, hogy én ebben az országban más csapatnál játsszak, nagyon sok mindennek meg kell változnia. A világnak a feje tetejére kell állnia.
– Van már valami konkrét elképzelésed, terved arra az esetre, ha egyszer befejezed a profi kosárlabdát?
– Óh, még legalább tíz évig kosárlabdázni akarok – mondja nevetve. Olyan akarok lenni, mint Laci, aki sohasem öregszik meg. Viccet félre téve, nem tudom még, de valószínűleg edzőnek állok. Jelenleg most még azon vagyok, hogy minél tovább játsszak. Amíg élvezem, nagy baj nem lehet.
– Mivel töltöd a szabadidődet?
– Ha tudok, minden nap beszélgetek a családommal az interneten. Két hete volt itt a feleségem, Dovila. Csak ő, mert a gyerekek nem tudnak eljönni a suliból. Emily 12 éves, Eliza pedig 9. Nagyon jó tanulók. Imádom őket. Az egyik atletizál, a másik teniszezik. Most azt mondom, hogy nem szeretném, ha kosaras lányok lennének. Litvániában egyébként pár éve nagyon jó volt a női kosárlabda is, de most inkább már csak 1 élcsapat van. Amúgy szoktam videózni, tévézni, és olaszt tanulni.
Gyufából építi a házát
Arnas Kazlauskas szerénykedve ugyan, de mesélt szenvedélyéről is. Jelesül, hogy gyufából építi meg híres vagy kevésbé híres épületek mását. A fotón éppen litvániai házának makettjét láthatják, de az egyik soproni torony is ott van a polcon. Gyufából.
– És a magyar nyelvvel hogy állsz?
– Sok nyelven meg tudok szólalni. Beszélek oroszul, angolul, olaszul, ukránul, lengyelül, de a magyar az elég nehéz. Igazából meg tudnék tanulni, csak kellene ahhoz egy tanár is. Arra pedig nem sok időm van.
– Mit csinálsz a téli szünet alatt?
– Nincs hosszú időnk a pihenésre. Megpróbálom minden percét kiélvezni. Az otthoniak már úgy vár engem, mint a Mikulást.
– Apropó Mikulás. Hogy zajlik Litvániában a karácsony?
– Igazából ugyanaz a helyzet, mint itt Magyarországon. Mi is katolikusok vagyunk. Karácsonyfát nem kell vennünk, mert nálunk otthon van egy csomó fenyőfa. Igazából nincs előre megszervezett program, minden spontán alakul. Együtt van a család. A feleségem szülei, az én szüleim, a gyerekek, valamint a testvéreim. Sokat beszélgetünk egymással. A lányok sütnek. Én addigra mindig „elfelejtek” sütni – mondja nagyot nevetve. Igazából tudok, de kizárólag önellátás céljából szoktam, amikor egyedül vagyok. Egyszer egyébként Litvániában készítettem a családnak egy jó nagy bográcsban gulyást. Osztatlan sikert aratott. Nagyon szeretem. De a vad húsokat is bírom.
– Vettél már valamit karácsonyra a családodnak?
– Óh nem. Az ajándékot a Jézuska hozza. :)
– Hogy mondják litvánul, hogy karácsony?
– Kalédos.
– És mi a helyzet a szilveszterrel?
– Újévre sosem tervezek előre. Igazából ez nem olyan fontos ünnep számomra. Az ezredfordulót 2000-ben nagyon megünnepeltük. A karácsonyt mindig a családommal töltöm, az év utolsó napja pedig a barátoké.
