A kupacsatát szerdán este fél héttől a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu oldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.
Idén már nem először néz farkasszemet egymással a két csapat. A bajnokságban novemberben a ZTE nyert 99-82-re, februárban azonban a FALCO örülhetett. Kálmánék 100-88-ra győztek. Ez utóbbi találkozón Ciric 29, Perincic 22 pontot dobott, míg a másik oldalon Helbich 31 pontig jutott.
Ez a párharc szerdán még nem ér véget
Szrecsko Szekulovics edző szoros meccsre számít, éppen ezért biztos benne, hogy a továbbjutás csak szombaton dől el. Azt mondja, noha az Arena Savariaban Srdjan Helbich fantasztikusan játszott, nem készültek külön rá.
- Nehéz meccs elé nézünk – mondta honlapunknak Szrecsko Szekulovics. A Zalaegerszeg az elmúlt pár meccsén nem játszott eredményesen, ezért most biztosan javítani akarnak hazai közönségük előtt. Már többször is mondtam, most is tartom magam ahhoz, hogy a FALCO-nak mindig nehéz dolga van a zalaiak ellen, akik egy-egy szomszédvári rangadóra rendre felszívják magukat. Jól akarunk játszani, és persze nyerni. Nagyon fontos az első meccs, előnyt kell szereznünk. Persze nem esek kétségbe akkor sem, ha kikapunk, hiszen ez a párharc, nem ér véget szerdán. Bármilyen eredmény is születik, csak a különbség számít. A két csapat legutóbbi meccsén Helbichnek igencsak kijött a lépés. Nem készülünk azonban külön belőle, hiszen én azt mondom, dobhat nekünk bárki 30 pontot, nyújthatja ellenünk a szezon legjobbját, egyedül senki nem képes meccset nyerni. Inkább a többiekre kell figyelnünk. Ha az amerikaiaknak az elején kijön a lépés, az egész csapat elkaphatja a fonalat.
A FALCO-val kapcsolatos hír, hogy Pankár Tibor hétfő este óta teljes értékű munkát végez. Szerdán valószínűleg már leülhet a kispadra. Borszéki Csabának viszont megfájdult a dereka, emiatt hétfőn nem edzett. Hogy vállalni tudja-e a játékot, az csak a találkozó napján derül ki.
Ismerősök, ha találkoznak
Horváth Zoltán, a FALCO centere hétről-hétre jól teljesít, a sárga-feketék egyik legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó kosarasa. Nehéz meccsre számít, szerinte fontos a védekezés megszervezése. Horváth szerint a továbbjutás csak akkor dőlhet el már szerdán, ha 30 pont körül tudna nyerni a FALCO. Gyorsan hozzátette azonban erre szinte semmi esély nincs.
- A ZTE otthon elég erős, ezért kemény meccsre számítok. Két olyan csapatról van szó, amelyik elég jól ismeri egymást – kezdi mondandóját Horváth Zoltán. Biztos vagyok benne, hogy apróságok fognak dönteni, és persze az, hogy melyik csapat fog hatékonyabban védekezni. Mindenképpen győzni megyünk, ez nem is lehet kérdés. Azt azonban gyorsan hozzáteszem, erre csak akkor van esélyünk, ha jobban játszunk, mint az elmúlt két meccsünkön. Legyen bármi is az eredmény, szerdán még nem dől el a párharc. Nyugodtan csak akkor várhatnánk a hétvégi meccset, ha 30 pont körül tudnánk nyerni. Ennek azonban nagyon kicsi az esélye. Ahhoz, hogy ez létrejöjjön, nekünk nagyon jó, a ZTE-nek pedig nagyon rossz napot kell kifognia. Úgy gondolom, már egyik csapat sem tudja meglepni a másikat.
Kikapcsolnák Perincicet és Ciricet a játékból
Nincsenek jó formában Kámánék. A FALCO elleni vereségük után kikaptak Sopronban és hazai pályán, a Paks ellen is.
Völgyi Péter, a kék-fehérek mestere nem is titkolta, nincs „hurrá hangulat” az öltözőjükben. Egy szerdai győzelemmel azonban visszanyerné önbizalmát csapata. A siker receptje Perincic és Ciric megállítása. Horváthoz hasonlóan ő is fölényes győzelemmel lenne elégedett.
- Három bajnoki vereségen vagyunk túl. Mindegyiken győzelmi esélyeink voltak, az utolsó negyedig vezettünk. Máig sem értem, hogyan bukhattunk el. Ezek a zakók eléggé megtépázták játékosaim önbizalmát, ezért fontos lenne a szerdai összecsapáson ezt visszanyerni. Tudjuk, hogy a FALCO erős csapat, de hazai pályán mindenképpen bízok a győzelemben, és egy olyan előny megszerzésében, ami esélyt adhat nekünk a visszavágóra. Nagy kár, hogy kulcsjátékosunk, Watson továbbra sem állhat rendelkezésünkre. Helyettese, Wilson bár jól játszott a szombathelyi meccsen, inkább védekezésben nyújtott maradandót, támadásban többet várok tőle. Kulcsfontosságú lesz, hogy Perincicet és Ciricet ki tudjuk-e kapcsolni a játékból. Harminc pont körüli győzelemmel elégedett lennék, akkor magabiztosabban várhatnánk a hétvégét. Ennyi legalább kell ahhoz, hogy hátradőljünk, hiszen a FALCO hazai pályán nagyon jó. Persze ennek a realitása nagyon kicsi. Szombathelyen nehéz még csak szoros meccset is játszani - mondta Völgyi Péter.
Watson lábáról egyébként a héten lekerült a gipsz, ha minden a tervek szerint alakul, három hét múlva már játszhat is. Rajta kívül egyébként még Gáspár Dávid sem léphet pályára, neki a Paks ellen kifordult a bokája. Egyikük sem lesz ott a visszavágón.