Ahogy azt tavaly megszokhattuk, idén is rengetegen kísérték el a Falcot. A zalaegerszegi csarnokban 600 szombathelyi igyekezett hazai pályát varázsolni. Igaz a kék-fehérek szimpatizánsai is kitettek magukért. Telt ház és remek hangulat fogadta a csapatokat.
Úgy tűnt, a Falco is ott folytatja, ahol abbahagyta. Magukhoz ragadták a kezdeményezést. Pankár két perc alatt két triplát szórt, de Kálmán és Perincic is remekelt. Ezt látva időt kért a hazaiak szakmai stábja. Ez lökést adott a Zalaegerszegnek és persze az sem mellékes, hogy a hosszú sztrájk után ismét fütyörésző Hartyányi játékvezető is sorozatosan a Falco kárára tévedett. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a Falco képtelen volt reagálni a hazai rohamokra, és Jones triplái rendre válasz nélkül maradtak. A szünetre már úgy mentek a csapatok, hogy 51-42-re a Zalaegerszeg vezetett.
A második játékrészben sem akadt azonban olyan szombathelyi játékos, aki felrázta volna a csapatot, aki átlendítette volna a Falcot a holtponton. A Zalaegerszeg pedig nem kegyelemezett. Légiósaik jól kosaraztak. Watson és Jones is szórta a triplákat. Szrecsko Szekulovics együttese hiába játszotta ki szépen az akciókat, a dobásokat elrontották Lakatosék. Az utolsó negyedben ugyan "csak" egy ponttal kapott ki a csapat. De a végeredmény így is 99-82 lett a kék-fehéreknek.
A mostani vereség akkor is fájó, ha tudjuk, még nagyon sok mérkőzés van a javításra.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!