Bár az anyagi – és már lassan létszám – gondokkal küzdő Salgótarján csak szerdán szerezte meg első bajnoki győzelmét, ennek ellenére a csarnokban háromnegyed ház fogadta a csapatokat. Egy biztos, Nógrádban szeretik a kosárlabdát. Sok más NB I-es csapat megirigyelhetné azt a hangulatot, ami végigkísérte a meccset. Mindkét oldal űzte-hajtotta övéit. Szombathelyről körülbelül tizenöten jöttek.
A piros-feketék kezdték jobban a találkozót. A hazai játékosok rendre faulttal együtt dobták pontjaikat. Mays és Rodgers remekelt. Az első negyedet néggyel nyerték. Még szerencse, hogy a vonalról többször is hibáztak, különben akár nagyobb is lehetett volna a hátrányunk.
Aztán a folytatásban is a tarjániak akarata érvényesült. Azt azonban megállapíthattuk, hogy a szó legszorosabb értelmében hazai pályán játszanak. Az első negyedhez hasonlóan a második etapban is villámgyorsan összegyűlt az öt csapathibánk, továbbra is rengeteget büntetőzhettek. Az igazsághoz azonban hozzátartozik az is, hogy gyengén játszottunk, szellős volt a védekezésünk és a tiszta dobóhelyzeteket sem a játékvezetők hagyták ki. Nem sikerült tehát átvenni a vezetést, sőt Mays a félidő zárásaként dobott egy triplát, amivel már 9 pontra nőtt a két csapat közti különbség.
A félidőben Bencze Tamás – saját bevallása szerint – fejmosást tartott az öltözőben, aminek meglett az eredménye. Ha nem is varázsütésre, de megváltozott a játék képe. Agresszívebb lett a védekezésünk, támadásban pedig Kálmán kiosztásaiból Gosa és Doyne rendre betalált. Sikerült fordítani, ám a harmadik negyed is nógrádi csattanóval zárult: Sebők triplájával 72-72 állt az eredményjelzőn.
Az utolsó felvonásban aztán már minden úgy működött, ahogy az elejétől fogva kellett volna. Már nem nagyon kellett izgulni, végül nyolc ponttal győztünk.
A kötelezőt hozni mindig a legnehezebb. A lényeg, hogy sikerült, és életben tartottuk nyolcba jutási esélyeinket.
