Szurkoló népek, figyelem – szombaton indul a kosárlabda nagyüzem

Bajnokság, BL, s mi szem szájnak ingere (Itt a Falco idei meccseinek listája).
-----

Szombaton kezdetét veszi a magyar férfi első osztályú kosárlabda bajnokság 2022/23-as szezonja, mondhatni stílszerűen, hiszen a bajnoki cím védője (Falco) a bajnokság újoncához, a hajdan szebb napokat megélt Budapest Honvédhoz látogat. A jelen uralkodója a múlt királyához, és nem kétséges, ki számít esélyesnek ebben az összecsapásban.

Most nem is a mérkőzés lehetséges kimeneteléről - ami egyértelműnek tűnik - mesélnénk, hanem inkább azt próbáljuk meg felmérni, milyen állapotban van a szombathelyi csapat, amelyet a hét végén, a Horváth Zoltán Emléktornán A Falco nyerte a Horváth Zoltán Emléktornát September 24. 20:48 láthatott a közönség, így azt is tapasztalhatta, hogy az ottani szereplésből messzemenő következtetéseket levonni nem lehet.

A vaidúj Cowels-Brown hátvédpáros
Mészáros D. Zsolt

De induljunk el a kályhától. Még a nyár elején készítettünk egy interjút Konakov Milos A Falco vezetőedzője azt mondja, még kell pár nap, hogy felfogja, mi is történt velük June 29. 18:12 vezetőedzővel, aki akkor arra a kérdésünkre, milyen lesz a következő szezon csapata, a következőket válaszolta: "A Falco eljutott egy szintre, ahol ott is akar maradni. Top csapatnak kell lennünk a magyar bajnokságban." - Ez a bajnokság pedig most kezdődik, egy teljesen új csapattal.

Ismeretes, hogy a nyáron a csapat zöme távozott. Szétszedték a bajnokcsapatot, Benke Franciaországba (BCM Gravelines Dunkerque), Golomán Litvániába (BC Lietkabelis), a csapatkapitány Váradi szintén Litvániába (Rytas Vilnius) távozott, Somogyi pedig Magyarországon belül (Alba) váltott csapatot.

Tiby a tapasztalt erőcsatár
Mészáros D. Zsolt

Helyükre minőségi légiósok érkeztek. Egyszer már próbáltuk bemutatni és értékelni őket. Nos, akkor úgy véltük A szurkolók nagy dilemmája: vajon milyen lesz az idei Falco? August 08. 19:01 , a mostani Falco más lesz mint a tavalyi, s ha nem tűnik szentségtörésnek, véleményünk szerint erősebb is lehet.

Golomán pótlására érkezett Matthew Tiby , aki ugyan pár centivel alacsonyabb, de jobb a palánk alatti játéka (tud a gyűrűnek háttal is dolgozni), de lévén, ő négyes posztra érkezett, bár Golománnak is elég jó keze volt, de Tibyé jobbnak tűnik, és a múltja alapján harcosabb is.

Stefan Potnak Váradit kell pótolnia
Mészáros D. Zsolt

S ha már pároknál tartunk, Benkét Zach Brown hivatott pótolni, aki ugyanolyan magas, legalább annyira jó védő, de talán egy kicsivel jobban bontja a védelmet, és a hármas vonalon kívülről is stabilabbnak tűnik elődjénél. Az igaz nagy fogás a kinti sorba azonban Raymond Cowels.

Véleményünket, hogy ez a Falco, ha rotációban karcsúbb is, de jobb lehet az előzőnél, továbbra is fenntartjuk, viszont a nyomát a hétvégi tornán még nem láttuk. Ám van a főpróba és, van az előadás. Igaz, a Honvéd meccs után sem leszünk sokkal okosabbak, az igazi szintfelmérő a jövő hét szerdáján induló BL első meccse lesz, mikor is Strasbourgba látogat a csapat. Meglátjuk. Addig is itt van az idei meccsek sora. Lehet készülni rájuk.

Falco, bajnokság, meccsek
falcokc.com
Falco, BL, meccsek
falcokc.com
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Valódi tájékoztatásra vágysz? Vagy elég a propaganda? Dönthetsz! Támogasd a Nyugat.hu-t