Szombaton Kaposváron vendégszerepel a Falco

Akár nehéz meccs is lehet, ha nem koncentrál megfelelően a csapat.

Szombaton este hat órakor kezdődik a bajnokság alapszakaszának tizenhatodik fordulójában a Kaposvár-Falco mérkőzés, amely a két csapat helyezései alapján (Kaposvár: 9., Falco 1.) simának tűnhet, de biztosan nem lesz az.

Annak ellenére sem, hogy még októberben a Falco hazai pályán egészen simán, 103:66-ra verte Ezúttal nagyon elverte a Falco a Kaposvárt, 100 pont fölé jutva 2023. October 14. 20:04 a somogyiakat, de egyrészt minden meccs más, másfelől pedig a Kaposvár azóta edzőváltáson esett át, és azóta teljesen más benyomást keltenek.

A Falco azonban elképesztő győzelmi szériában van, eddig tíz meccset nyertek zsinórban, és ők sem, de a szurkolók sem szeretnék, ha ez épp most szakadna meg. Ehhez azonban koncentrálni kell, és éppen ezzel volt a gond a legutóbbi, Honvéd elleni meccs Izgalmassá tette a végét a Falco, de győzött a Honvéd ellen 2024. January 06. 20:04 negyedik negyedében.

Milos Konakov, a szombathelyiek trénere is erre hívta fel a figyelmet a BB1-nek adott előzetesében:

"Amióta Kaposváron edzőváltás történt jelentősen javult a csapat játéka, magabiztosan kosárlabdáznak, jönnek is a jó eredmények. Emiatt kemény mérkőzésre számítok, a bajnokság ezen szakaszában a legfontosabb, hogy 40 percen keresztül maximálisan koncentráltak legyünk, valamint, hogy megfelelően kemények és agresszívak legyünk védekezésben. Ezt várom a pályán a csapatomtól is, valamint, hogy mérkőzésről mérkőzésre jobb formát mutassunk."

A Kaposvár edzője, Dalibor Damjanovic így vélekedik:

"Nagyon nehéz feladat áll előttünk, hiszen a címvédő és kupagyőztes Falco látogat hozzánk. Nehéz lenne eldönteni, hogy a kezdőjük, vagy a kispadjuk az erősebb, ez sokat elárul a keretük mélységéről. otthon leszünk, egyetlen elvárásom van a csapatom felé, hogy a legjobbjukat nyújtsák és mindent megtegyenek a pályán. Nagy szükségünk lesz a szurkolóink bizatására, nekik szeretném megköszönni, hogy a Körmend ellen és idegenben a Pécs ellen is sokan támogattak, nagyon boldog vagyok emiatt."

Déri Csaba, a BB1 szakértője a következőket gondolja a holnapi meccsről:

"A Kaposvár új edzővel és immár öt légióssal dolgozik, ennek két bravúros siker lett az eredménye. Most a regnáló bajnok és kupagyőztes Falco látogat hozzájuk, aki a BL-ben is megállta a helyét. Azt gondolom érdemes lesz kilátogatni erre a meccsre, mert a Kaposvártól azt várom, hogy hosszú ideig méltó partnere legyen a Szombathelynek, még akkor is, ha a Falco olyan szinten kiemelkedik jelenleg a bajnokságból, mint a faluból a templomtorony. A jelenlegi helyzetben nem látom azt, hogy ki fogja megállítani őket, nem egy meccsen, mert ott bármi megtörténhet – szerintem a kupát is megnyerik ennek ellenére -, de a szezonban. Nagyon komoly játékosállományuk van, ha még a támadójátékuk nem is lehengerlő, védekezéssel akkor is meg tudják nyerni a meccseket. Nagy csatában szerintem, de a Falco nyer."

Meglátjuk. Mindenesetre mi a lefújás után azonnal jövünk a tudósítással.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!