Bencze Tamás közel három éven át volt a Falco edzője. 2011. január 17-én, Nikola Lazicstól vette át a sárga-feketék kispadját, majd a hétvégi, Körmend ellen elveszített vasi rangadó után nyújtotta be lemondását.
Első (fél)szezonjában a negyeddöntőig juttatta csapatát, a későbbi ezüstérmes Albacomp csak nagy nehézségek árán – 3-2-es összesítéssel – tudta megállítani Kálmánékat. A következő bajnokságban az alapszakasz-győzelem után ezüstérem került a tréner és játékosai nyakába, majd legutóbb be kellett érniük a hetedik hellyel. Megjárta a mennyet és a poklot: a 23-3-as pozitív és a 0-7-es negatív rekordot is az ő irányítása alatt érte el a Falco.
Azt mondja, nagyon nehezen hozta meg a döntést, de meg kellett lépnie, mert a helyzet már tarthatatlan volt.
- A Körmend elleni meccs Szombathelyen mindig duplán számít, ami engem igazán bántott, hogy az utolsó negyedben ezt nem láttam a játékosaimon. Előtte is hibáztunk, de 27 percig azt a hozzáállást kaptam játékosaimtól, amit én képviselek, és amiért még vállalom a felelősséget. Nem haragszom emiatt rájuk, de egyrészt ezért éreztem úgy, hogy ezek után váltanom kell, másrészt pedig a hangulat miatt, ami a meccs után körülvett minket. Engem már korábban is támadtak, de ha jól érzékeltem, akkor ott már a csapatot is fütyülték. Ez pedig nem a Falco érdeke. A vezetőség elfogadta a lemondásomat, nyilván ők is úgy érezték, hogy eddig és ne tovább. Hozzáteszem, hogy mindenképpen köszönettel tartozom nekik, mert hittek abban, hogy képes vagyok 0-7 után is felállni a csapattal a padlóról. Ez végül sikerült is, mert az ultimátumot teljesítettük, de a fentebb említett dolgok már nem fértek bele. Akárhogy is nézzük, hozzám elég közel került ez a klub, ez volt az első férfi csapatom. Mindig szívesen fogok ide visszajönni, és még egy darabig itt is maradok, mert szeretek itt lenni. Az első perctől fogva szombat estig azért dolgoztam, hogy jobb legyen. Ha úgy lesz jobb, hogy én nem vagyok itt, akkor legyen úgy. Soha nem fogom elfelejteni a Falcót, de azt gondolom, hogy eljön egy pont, amikor be kell látni, hogy lehet, nem én leszek az, aki kivezeti a csapatot a gödörből. Őszintén kívánom, hogy az új edzővel sikerüljön minden olyan célt elérni, amit közösen elterveznek.
- Hogy érzi, nem lett volna szerencsésebb, ha tisztázza a szurkolókkal a viszonyát?
- Nekem a szurkolókkal nem volt bajom, egyiküket leszámítva. Amit ő velem művelt az elmúlt félévben, az számomra nem fér bele abba, hogy leüljek vele beszélni. Lehet rám mondani, hogy nagyképű és arrogáns vagyok, de szerintem az összes olyan korábbi problémát, amikor odajött hozzám és személyesen, négyszemközt beszéltünk, normális keretek között meg tudtunk oldani. Elmondtam neki azt is szeptemberben, hogy mi a gondom, és miért nem akarok vele szóba állni, kezet fogni. Jászberényben nagyjából öt méterről anyázott egész meccsen, ami után én kezdeményeztem vele, hogy üljünk le, és beszéljünk, mert nagyon sok mindent rosszul tud, vagy rosszul hall. Na, ebből aztán nem lett semmi, ezek után pedig úgy tett, mintha mi sem történt volna. Ha valaki utána nem intelligens ember módjára beszélt a másikról a háta mögött, akkor az szerintem ő volt, és nem én. Még egyszer mondom, engem lehet szidni, szakmailag is. Nyilván nem esik jól, de el kell viselnem, hiszen én vagyok a csapat edzője, de amikor már a csapatot szidják, az már sok.
- Megjárta a mennyet és a poklot a csapattal, a pozitív és negatív rekord is az Ön nevéhez fűződik. Mit érez most? Milyen szájízzel távozott?
- Jó érzésem van a döntés után, ami persze nem azt jelenti, hogy könnyű szívvel hoztam volna meg, vagy, hogy készültem volna már rá. Belül egy jó értelemben vett ürességet érzek, ami a jó döntéseim után szokott lenni. Nyilván többek szerint már korábban meg kellett volna lépnem, én azonban azt gondolom, hogy ha így tettem volna, akkor cserbenhagytam volna a csapatot. Most viszont az utolsó negyedbeli teljesítmény alapján nem érzem ezt. Ide most más valaki kellett, egy más típusú edző, aki ki tudja mozdítani erről a holtpontról a csapatot. Az ember általában csak a szépre emlékezik, márpedig az első másfél évünk nagyon sikeres időszak volt, és azt gondolom, hogy a tavalyi évünkre sem lehet panasz januárig.
- Azt mondja, úgy érzi, nem hagyta cserben a csapatot. Fordítva is igaz ugyanez?
- Szerintem igen. Sokan kérdezték már tőlem azt, hogy megfordult-e a fejemben, hogy esetleg valaki ellenem játszott. Ez szerintem nem így volt, én addig, amíg valakiben nem csalódok szemtől szemben, mindenkiről jót feltételezek. Edzések előtt mindig megkérdeztem, hogy ki az, akinek problémája van, ki az, aki nem tud 100 %-kal edzeni. Ha valaki feltette volna a kezét, és azt mondja, hogy csak 70 %-kal tud, akkor erre azt mondtam volna, miután nem vagyok orvos, hogy menjen el, és vizsgáltassa ki a sérülését. Az én pedagógiám mindig is ilyen volt és ilyen is marad. Én nem vagyok egy büntetős, mindennap stresszben tartó, anyázós edző, aki elküldi melegebb éghajlatra a játékosát, hanem inkább érzelmi alapon közelítem meg a dolgokat. Úgy néz ki, hogy ez a fajta pedagógia most ehhez a csapathoz nem volt elég, nem volt jó. Könnyen előfordulhat, sokszor volt már rá példa, hogy egy edzőváltás után nem is annyira a szakmaiság változtat a helyzeten. Nyugaton már van olyan – igaz többnyire inkább fociban –, hogy edzőt néznek a csapathoz. Vannak tesztek, amiket kitöltenek a játékosokkal és a szakemberekkel, és aztán azok összevetése után keresnek edzőt. Nálunk ilyen még nincs, pedig jó volna, mert akkor lehet, hogy ez a dolog jóval hamarabb kiderült volna.
- Csinálna valamit másképp?
- Ezen sokat gondolkoztam, de ugyanúgy elvállalnám, még akkor is, ha a szezon előtt azért voltak arra utaló jelek, hogy nem biztos, hogy bele kéne vágni. Két dolog miatt tettem mégis így: egyrészt azért, mert az érzelmeimre hallgattam, másrészt azért, mert egy olyan új elképzelést dolgoztunk ki, amely szerintem még egy darabig egyedülálló lesz. Ez egy olyan kihívás volt, amely egy edzőt kell, hogy érdekeljen, még akkor is, ha nem annyira kecsegtető, mint egy bajnokesélyes csapatot irányítani. Pedig utóbbira is lett volna lehetőségem. Vannak olyan edzők – a Falcónál is volt korábban –, akik sokkal inkább eredménycentrikusak, mintsem a fiatalok beépítésével törődnének. Elég drasztikus volt ez a fiatalítás, de csak így lehetett. Remélem, hogy továbbra is folytatódni fog ez a szemlélet, mert nagyon nagy jövő előtt állnak ezek a srácok. Kialakulhat egy olyan mag, amely meghatározhatja a Falco jövőjét. Tulajdonképpen kétszer beleléptem ugyanabba a folyóba, hiszen korábban a női válogatottal elvállaltam egy olyan feladatot, ami majdnem azt mondom, hogy lehetetlen volt. Nem sok esély volt rá, hogy sikerül kijutni a pótselejtezőkből az EB-re, de akkor is bíztam benne, hogy a csapat képes lesz rá. Apró dolgokon az is elment, és ott is lemondás lett a vége. Itt is benne volt a pakliban, hogy ha a hét felnőtt játékos közül három-négy nem játszik jól és a hét junior korú játékos úgy teljesít, ahogy egyébként azt várni lehetett tőlük, akkor nem fogunk nagyon nyerni. A bajnokságot, ahogy elkezdtünk, az vesszőfutásnak tűnt, pedig egyszer egy labdás meccsen, kétszer pedig hosszabbítás után kaptunk ki. A vereségek köztudottan nem az önbizalmat növelik, nem tudtunk belőle felállni. Volt egy-két nagyon jó meccsünk, Jászberényben és Nyíregyházán is jól játszottunk, és azt gondolom, hogy bár nem voltunk eredményesek, de a Körmend elleni utolsó negyedet leszámítva a többi meccsen sem volt méltatlan a játékunk a Falcóhoz.
- Sokan úgy gondolják, nem állna így a Falco, ha Kálmán még mindig a pályán lenne. Nem bánta meg, hogy így alakult?
- Ez egy olyan helyzet volt, amit Lacinak is és nekem is mérlegelni kellett. Nem volt egyszerű döntés, de ezt ketten hoztuk meg, mint ahogy azt ő – még ha talán egy kicsit későn is – lenyilatkozott. A feladatot pedig én úgy vállaltam el, hogy Laci nem lesz, tehát innentől kezdve tényleg nem érdemes jobban belemenni abba, hogy mi lett volna, ha ő is a pályán van. A fiatalok beépítése volt az elsődleges cél, és azon a poszton Váradi Benedekkel együtt két junior volt. Ha a külföldiek mögötti 25 percet kettéosztom, akkor még azt mondom, hogy beépítés, háromfelé osztva viszont már nem az. Irányítóként maradt még itt Simon Laci, aki elfogadta ezt a helyzetet, maximálisan meg is oldotta edzéseken és meccseken is, ami rá volt bízva. Az már egy másik kérdés, hogy Váradi Benedek sérülése nem volt betervezve.
Bencze Tamás végezetül még annyit szeretett volna hozzátenni, hogy köszöni az elmúlt három évet a vezetőségnek, akik végig korrektül álltak mellé, Váradi Kornél másodedzőnek és játékosainak az együtt eltöltött munkát, valamint a szurkolók által nyújtott segítséget.
