Kedden egy BL-meccs karácsonyra az Arénában a Falcótól

Az ellenfél az idegenben legyőzött Le Mans Sarhte Basket.

Kedden este hat órától a BL csoportmeccsek záró fordulójában a francia Le Mans Sarthe Basket csapatát fogadja a Falco KC, sajnálatos módon már tét nélkül. Annak ellenére, hogy épp a Le Mans volt az a csapat, amelyet a Falco az idei BL-kiírásban eddig egyedül legyőzött, mégpedig idegenben.

Emlékezetes meccs Falco bravúr Franciaországban 2023. November 07. 22:39 volt az, ahol a szombathelyiek szinte tökéletes játékkal nyertek tizennyolc ponttal (63:81), amit, ha most is megismételnének, nem maradna el a győzelem, amit az idegenbeli meccs előtt bravúrnak neveztünk, de most már nem lenne az.

Nagy csatára van kilátás, hiszen a franciáknak a körbeverések miatt győzniük kell Szombathelyen, éppen ezért a Falco ezen a meccsen megmutathatja, hogy csak a szerencsével állt hadilábon, amikor elpuskázta azt a lehetőséget, hogy ennek a meccsnek számára is tétje legyen.

Minden a Peristeri elleni hazai meccs első félidején múlt, amikor a Falco annyira elengedte a görögöket, hogy már nem volt ideje visszajönni a győzelembe, így lett hárompontos vereség a vége, amivel, ha matematikailag nem is, de úgy nagyjából elúszott a továbbjutás lehetősége.

Le Mans-Falco
FIBA

Most meg lehet mutatni, tényleg csak emiatt nem sikerült az áhított továbbjutás, de a győzelem a jövő évi (esetleges, remélt és áhított) BL indulás miatt sem érdektelen, hiszen a FIBA a kiemelések elkészítésekor pontszámítást végez. Azaz, a franciák legyőzése kulcs lehet ahhoz, hogy jövőre is selejtező nélkül kerüljön csoportkörbe a csapat.

Ez a jövő, a jelen a holnapi meccs, amelyet amúgy bombaformában vár a csapat, már, ha a magyar bajnokságban mutatott játék mérvadó a nemzetközi mezőnyben. De reméljük, hiszen általános az a közvélekedés, hogy mostanra érett össze a Falco játéka, ami igaz is lehet. Ez a bajnokságot nézve – ami folytatódik – örömteli, de lehet, az lenne az igazi, ha a BL most kezdődne.

De inkább véget ér sajnálatosan, így a szurkolóknak egy óhaja van – amit közösségi oldalakon lehet olvasni -, hogy szeretnének idén is egy BL győzelmet látni hazai pályán. Még annyit ehhez a naphoz, hogy a BL meccshez kapcsolódóan gyűjtést szervez a csapat. Mint a honlapjukon írják:

„A 2023.12.19-én 18:00 órakor kezdődő Le Mans elleni Bajnokok Ligája mérkőzésünk során a főbejáratnál egy szépen feldíszített karácsonyfát kell keresni. Oda lehet letenni a Karitásznak szánt adományokat. Az adományokat – amennyiben módjuk van rá – kérjük cipősdobozba csomagoljátok és úgy tegyétek a fa alá.”

Zárásul és kedvcsinálónak pedig itt az összefoglaló a „kinti” győzelemről:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!