Falco: idény eleji biztos győzelem a Honvéd otthonában

Végig szorosnak tűnt, de igazából nem volt az.

Mint azt a szezon beharangozójában Szurkoló népek, figyelem – szombaton indul a kosárlabda nagyüzem 2022. September 28. 13:14 írtuk, bár a Falco számára papíron ma a Honvéd elleni meccsel megkezdődik a bajnokság, azzal, hogy a regnáló bajnok látogat a frissen felekerült csapathoz, az esélyek egyértelműnek tűnnek, illetve tűntek a meccs előtt. Így volt ezzel Déri Csaba is, a BB1.hu szakportál állandó szakértője, aki ezt mondta a derbi előtt:

Déri Csaba
BZ
Légy része az igazságnak!
Támogasd a Nyugat.hu-t!
Támogatom

„A Honvédnak és a Falcónak is még egyszer gratulálok a bajnoki címéhez. Bajnokok csatája lesz ez, de számomra a Budapesti Honvéd egyelőre értelmezhetetlen. Úgy érzem, hogy itt még komoly erősítések fognak bekövetkezni, mindenesetre rendkívül kíváncsi vagyok arra, hogy milyen ellenállást tudnak kifejteni a Bajnokok Ligájára készülő Szombathely ellen. Az én véleményem alapján a Honvéd azt a szakmai minimumot, ami az A-csoporthoz kell, így még nem üti meg. Nyilván a vezetők és a játékosok is meg fognak tenni mindent a fejlődés érdekében. A sárga-feketéknél megváltozott a keret, tavaly hat válogatottal és két légióssal produkálták azt a csodálatos őszt, most pedig maradt a Keller-Perl páros. Két nagyon komoly játékosról van szó, előbbi a védelem és a palánk alatti játék oszlopa, míg utóbbi MVP-szint Magyarországon. Rendkívül kíváncsi vagyok, hogy a Kovács-Verasztó-Sövegjártó hármas hogyan tudja betölteni az U23-as pozíciót. Kell még nekik idő, ráadásul a Falco nem is tudott a szintjéhez megfelelő edzőmeccseket játszani. Nem lennék meglepődve ha egy igazán nagy különbségű vendégsiker születne.”

Ugyanígy a BB1-ről tudhattuk meg azt, a két edző milyen reményekkel vág neki a bajnokság első meccsének:

Baksa Szabolcs - Bp. Honvéd
hunbasket.hu

Baksa Szabolcs, Budapesti Honvéd SE: „A tervek szerint alakult a felkészülésünk – igyekeztünk minél több mérkőzést játszani elsőosztályú ellenfelekkel. Feljutó csapatként az elsőszámú szempont az volt, hogy fel tudjuk venni az élmezőny ritmusát. Nyilván szembetűnőek voltak a gyorsasági, fizikális, illetve döntéshozatalbeli különbségek, amiket továbbra is szoknunk kell. A játékoskeret összeállítása, a magyar magot tekintve abszolút jól sikerült, elégedettek vagyunk az új igazolásokkal, illetve a nálunk maradt játékokkal is. A légiós-kontingens kialakítása még folyamatban van, amin a vezetőség gőzerővel dolgozik. Mindezek alapján szeretném, ha egy éles, felkészült csapat futna ki a részünkről az első mérkőzésen. Természetesen a Falco, az átalakult keretével, egy bombaerős együttes – minőségi légiósokkal tudták pótolni a távozó magyar válogatott játékosokat. Amit a felkészülési mérkőzéseikből lehetett, azt kielemeztük, sorba vettük azokat a dolgokat, amikkel potenciálisan eredményesek lehetünk ellenük. Azt várom el a csapatomtól, hogy ne legyen megrettenve. Bele kell állnunk a kihívásba. Amennyire én tudom, jól fogytak a jegyek. Reméljük, hogy sok néző fog kilátogatni szombaton, és jó hangulat lesz, mi pedig küzdeni fogunk, hogy egy jó eredményt tudjunk elérni.”

Milos Konakov interjú
Mészáros D. Zsolt

Milos Konakov, Falco-Vulcano Energia KC Szombathely: „Előszőr is, szeretnék gratulálni a Honvéd csapatának a feljutáshoz! 21 év után sikerült egy nagymúltú, budapesti klubnak csatlakoznia az élmezőnyhöz, ami szerintem egy hatalmas dicsőség a magyar bajnokság számára. A Falco csapata idén teljesen átalakult. Ez türelmet igényel mind a játékosoktól, mind az edzői stábtól – mindenkitől. A felkészülés során lépésről-lépésre haladtunk. Minden egyes mérkőzésen jobban és jobban teljesítettünk, de még mindig időre van szükségünk, hogy kialakuljon az a fajta csapatjáték, ami ránk jellemző. Holnap a Honvéd ellen is ezen szeretnénk dolgozni. Mint minden meccsen, most is negyven perces koncentrációt szeretnék látni a játékosoktól, illetve azt, hogy a lefújás pillanatáig küzdenek. A legjobb tudásunk szerint szeretnénk kosárlabdázni és természetesen a győzelem a cél. Ami a kezdő ötöt illeti, három játékost tudok mondani, akik biztosan kezdeni fognak: Keller Ákos, Matthew Tiby és Kovács Benedek, a maradék kettő játékos kiléte felől a holnapi nap folyamán fogok döntést hozni. Sérülések szempontjából nincs okunk panaszra. Egy játékos van, akinek kérdéses a holnapi szereplése, de őt leszámítva mindenki egészséges.”

Budapesti Honvéd SE - Falco KC Szombathely 61-78 (21-19, 10-23, 20-20, 10-17)

Bajnokság, 1. forduló

Budapest

V.: Kapitány Gellért, Minár László Balázs, Földesi Ádám (Téczely Tamás)

Budapesti Honvéd SE: Simon 13/9, Tanoh 9/3, Milovics 17/9, Demeter 9/3, Peringer 2. Cserék: Hajdú 4, Takács -, Kopácsi 1, Völgyi 6.

Falco KC Szombathely: Perl 16/3, Cowels 13/9, Kovács 8, Tiby 6, Keller 6. Cserék: Pot 8, Barac 11, Krivacevic -, Brown 7/3, Verrasztó 3.

Honvéd-Falco
honved.hu

Közel két percet kellett várni az első kosárra, Demeter talált be. Keller és Tanoh is pontot szerzett, a Honvéd harcos játéka meglepte a szombathelyieket, Milovics kosarával már 6-2-re vezetett az újonc. 9-4 és 11-7 is volt az eredményjelzőn. Simon Kristóf dobott triplát, extázisban játszottak a budapestiek. A negyed végére összeszedték magukat Milos Konakov tanítványai, Barac különösen jól játszott ebben a periódusban. 21-18.

A második negyedet jobban kezdte a Falco, egy 12-0-ás rohanást csinált a bajnok. A negyed első hazai kosarára négy percet kellett várni, Milovics dobott egy triplát. A negyed közepén 27-32 volt az eredményjelzőn. Völgyi és Tanoh kosaraival zárkózott a Honvéd, miután sikerült megállítani a szombathelyi hengert. Nagy akarattal játszott Baksa Szabolcs csapata. A negyed vége azonban a vasiaké volt, közé rakták a tízet. 31-41.

Tanoh hármasával indult a második félidő, majd Perl és Milovics is betalált. 38-46, majd 40-46 is volt az eredményjelzőn. Simon dobott egy hármast, de Perl azonnal válaszolt rá. Perl és Keller dobott – a Falco szempontjából – fontos pontokat. A Honvéd azonban nem adta fel, Kopácsi talált be, de Falco állandósítani tudta tíz pont körüli előnyét. 51-61.

Peringer szerezte a negyed első kosarát, erre Tiby válaszolt. Ez volt a Falco légiósának az első kosara a mérkőzésen. A játék képe nem változott a Honvéd rengeteg energiát mozgósított, hogy bravúrt érjen el, a Falco azonban őrizte előnyét. A mérkőzése hajrája Kelleréké volt, a Honvéd elfáradt. 61-78 - tudósít a BB1.hu.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!