Csütörtökön este a Falco szlovén légiósánál, Zagoracnál jártunk háztűznézőben. A 31 éves magasember meglepően szerény körülmények között, a Gerendás Panzió 3-as apartmanjában lakik. Mielőtt becsöngettünk hozzá, megpróbáltunk rögtön választ kapni egy nagy kérdésre: Zeljko vagy Zelimir Zagorac? Mivel nem volt kint névtábla, így rákérdeztünk:
- Zelimir Zagorac a hivatalos nevem, ez szerepel minden iratomban - vágta rá az óriás. - A Zeljko csak egy rövidítés. De szólítsatok csak Zaginak, minden barátom így hív.
- Rendben. Nos, akkor Zagi, hogy érzed magad Szombathelyen?
- Ezt már rengetegen kérdezték tőlem. Eleinte nem tudtam, mire számítsak, hiszen egy tejesen új helyre csöppentem. Persze nagyjából azért képben voltam Magyarországgal, hiszen mégiscsak szomszédok vagyunk, de a magyar kosárlabdáról nem sokat tudtam. Napról napra egyre jobban érzem itt magam, úgy gondolom, sikerült hamar beilleszkednem. Most már elég idő eltelt ahhoz, hogy véleményt tudjak alkotni: szép a város, jó az atmoszféra, az emberek is nagyon rendesek velem, és a klubra sem lehet egy rossz szavam sem. Teljesen rendben van minden.
- Hogyhogy csak egyedül? Azt szokták mondani, minden sikeres ember mögött ott áll egy nő.
- Nekem is van egy feleségem - mondja mosolyogva. - Ő jelenleg ügyvédjelölt, illetve van egy kilenc hónapos kislányunk is. Normál esetben itt van velem a családom, de most három hete hazamentek, mert rengeteg fontos meccs előtt álltunk és állunk még most is, nekem pedig szükségem van arra, hogy kipihenjem magam. Persze bármikor haza tudok ugrani hozzájuk, hiszen nagyjából 2 és fél óra az út autóval. Otthon Ljubljanában élünk. Jelenleg egy lakásban, de már elkezdtünk építkezni, remélem, hamarosan elkészül a házunk is. Hárman vagyunk együtt, de anyukámék is ott laknak tőlünk nem messze.
- Nem unalmas egyedül? Mit csinálsz, ha éppen nincs edzés vagy meccs?
- Nincs kimondott hobbim. Két éve elkezdtem spanyolul tanulni, de mivel elég sok edzésünk van, nincs időm a nyelvekkel foglalkozni. Most, hogy jó idő van, néha sétálgatok picit a városban, beülök valahova egy kávéra. Ha pedig egyedül vagyok itthon, akkor filmeket nézek. Nagyjából ennyi. A csapatból Ivovsevvel és Jancsikinnel a legjobb a kapcsolatom, mivel ugyanazt a nyelvet beszéljük, így velük könnyebb helyzetben vagyok, de a többiekkel is szoros a kapcsolatom, sokszor ülünk be valahova beszélgetni.
- Egy szlovén gyerek számára mennyire egyértelmű, hogy kosárlabdázónak áll?
- Talán kevesen tudják rólam, de engem eleinte a foci érdekelt. 10-11 éves koromban kezdtem el rúgni a bőrt, először hátvédként, aztán ahogy elkezdtem nőni, középpályás lettem. A csapatban volt két nagyon jó barátom, egyikükből profi kapus lett Görögországban, még most is véd, a másikuk viszont abbahagyta a focit. Akárcsak én, hiszen idejekorán túl magas lettem ehhez a játékhoz, úgyhogy sportágat váltottam. Nem bántam meg.
- A kosárpályán is kalandoztál rendesen.
- Az Olimpija Ljubljana volt az első csapatom, végigjártam a korosztályos ranglétrát, 19-20 éves lehettem, amikor bekerültem a kezdőcsapatba és már játszottam az Adria Ligában és az Euroligában. Aztán sajnos megsérültem, és ki kellett hagynom 2-3 hónapot. A csapatnak eközben egyre jobban ment a játék, és mire felépültem, az edzőnk már nem akart belenyúlni a csapatba, hiszen sorra nyertük a meccseket. Ekkor kezdtem el szétnézni, keresgélni más országok felé. Németországba kerültem, ahol a NY Phantoms-szal játszottunk az ULEB Kupában és az Eurocup-ban. Két évet játszottam ott, aztán átigazoltam a Helios Domzale-hoz. A klub akkor debütált az Adria Ligában, és rögtön sikerült is kivívnunk a bentmaradást. Nagyon jó szezont produkáltam, ezt követően kerültem Oroszországba, az Ural-Great Perm csapatához. Egy évet játszottam ott, aztán jött a Lokomotiv Kuban, de ott csak egy fél évig voltam. Újabb váltás: Lengyelország, Anwil. Ezt követően eltörtem az egyik ujjamat, ezért visszatértem a Domzale-hoz, két évre. Na, itt majdnem megtört a karrierem. Életem legkomolyabb sérülését szenvedtem el, elszakadt az Achillesem. Hiába tértem vissza, és kezdtem el edzeni, folyamatosan fájt. Lassan már egy évet kellett kihagynom, de szinte semmit nem javult. Ekkor még az is megfordult a fejemben, hogy abbahagyom a kosárlabdát. Aztán szerencsére találtam egy orvost, aki segített, így vissza tudtam térni. A következő csapatom a cseh Prostejov volt, 2 hónapot játszottam ott, jól ment a játék, szerepeltünk az EuroChallenge-ben, ahol eljutottunk egészen a Final Fourig. Ekkor jött egy török ajánlat, majd ismét az Olimpija.
- Hol érezted magad a legjobban?
- Törökországban, ahol parádés volt a klíma, és ott laktam a tengerpart közelében, de a legszebb emlékeim Németországból vannak. Két évig egy szuper kis csapatban játszottam, remek társakkal együtt. Nagyon együtt voltunk, szenzációs volt a hangulat, a pályán és azon kívül is együtt tartottunk mindenhova. De soha nem fogom elfelejteni Oroszországot sem, ahova szeptember közepén kerültem, akkor még bőven jó idő volt, de aztán nem sokkal később óriási mínuszok röpködtek, nem egyszer méretes hótorlaszokkal találtam szembe magam. Rengeteget utaztunk, érdekes, új világ volt számomra.
- Ilyen nívós bajnokságok után hogy kötöttél ki végül a Falcóban? Ráadásul decemberben még volt is csapatod.
- Törökország után visszatértem a nevelőegyesületemhez, az Olimpijához. Ott azonban nem sok esélyem volt játszani. Mivel nem voltak jó statisztikai mutatóim, nem volt könnyű csapatot találnom, szóval úgy gondoltam, elkezdtek edzeni egy átlagos szlovén csapatnál. Megpróbáltam segíteni ezáltal a nekik is, meg magamnak is, de nem volt az igazi. Nem tudtam előre lépni, oké, hogy formában tartottam magam, de nem játszottam, és nem is kerestem sok pénzt. Ekkor keresett meg a Falco, kapóra jött az ajánlatuk. Nem sokat gondolkoztam, több ismerősöm is dicsérte a csapatot, és ahogy mondtam, van egy kisbabánk, így közel is tudok lenni a családomhoz, ez is fontos szempont volt.
- Fél plusz egy éves szerződést írtál alá. Ez mit jelent pontosan?
- A helyzet egyszerű: június 20-ig, ha kapok egy megfelelő ajánlatot, szabadon távozhatok. Utána viszont már nem tudok kilépni a szerződésemből. Mielőtt még rákérdezne: én szeretnék itt maradni, persze ha befutna egy orosz, török vagy más egyéb kecsegtető, anyagilag és szakmailag is előrelépést jelentő ajánlat, akkor elképzelhető, hogy váltok. A vezetőkkel majd a bajnokság után fogunk beszélni a jövőmről, most az első és legfontosabb számomra, hogy sikeresen befejezzük itt a szezont, hiszen most minden erőnkkel azon leszünk, hogy bejussunk a legjobb négy közé.
- És mi van, ha megkeresné egy másik magyar csapat? Országon belül is váltanál? A szolnoki szurkolók egybehangzó véleménye ugyanis az, hogy nekik egy Zeljko Zagorac-hoz hasonló légiósra lenne szükségük jövőre…
- Tényleg? Ezt jó dolog hallani - mosolyodott el. - A szurkolói véleményekkel azonban nem szabad nagyon foglalkozni. Egy biztos, engem és az ügynökségemet senki nem kereste meg Szolnokról. Tény, hogy jelenleg övék az egyik legerősebb, az pedig biztos, hogy a legjobb kondíciókkal rendelkező csapat Magyarországon, de mondom még egyszer, én 90 %-ig úgy érzem, hogy szeretnék itt maradni, hiszen ez a helyzet most nagyon ideális a családom számára. Egyelőre azonban csak a play-off-fal akarok foglalkozni. Minden más csak ezután jön. Egy dolgot ígérhetek, megpróbálok nagyon hamar dönteni a szezon után.
- Akkor, ha már szóba hoztad: a rájátszást a hetedik helyről kezdjük, ahol a friss Magyar Kupa-győztes Alba vagy a regnáló bajnok, Szolnok lesz az ellenfelünk. Egyik sem lesz könnyű…
- De nem ám! Az én és a többi csapattársam egybehangzó véleménye az, hogy talán jobb lenne számunkra a Szolnok, hiszen az Alba sokkal atletikusabb, fizikálisan toppon lévő csapat. Nagyon nehéz ellenük játszani, főleg, ha mondjuk tíz nap alatt ötször kellene szembe találkoznunk. A Szolnokot egyszer már legyőztük idén az Arénában, szerintem ellenük több esélyünk lenne. Ha esetleg kétszer megvernénk őket idehaza, ki tudja, mi lenne az ötödik meccsen? Természetesen a legjobb az lett volna, ha a Paksot kapjuk, de sajnos ők már nem lehetnek másodikok. Nagyon bízom a csapatunkban, hogy van még bennünk jócskán tartalék, és esetleg meg tudjuk őket lepni. Szerintem még az Alba és a Szolnok sem tudja, hogy mit várhat tőlünk igazán. Nagyon remélem, hogy még nem ér véget számunkra a szezon május elején.
- Mi hiányzott ahhoz, hogy a középszakaszban a felsőházba kerüljünk?
- A végén már csak a szerencse. Ez azonban nyilván nem ilyen egyszerű. Amikor idekerültem, a szezon felénél a csapat a három légiósából kettőt lecserélt. Nekem és Rubinnak is időre volt szükségünk, hogy beilleszkedjünk, megismerjük a társakat. Aztán nem sokkal később Rubin-t lecseréltük egy másik amerikaira. Két meccset is egy ponttal veszítettünk el. Ha abból csak az egyik megvan, akkor a felsőházban vagyunk. Örülök neki, hogy ismét jó ritmusban vagyunk, elkaptunk a fonalat, és talán megvan a kémia a csapaton belül. Most ne soroljuk ide a legutóbbi két meccsünket, mert azok teljesen másak voltak, mintha egy élcsapat ellen játszanánk. Azokra sokkal jobban fel tud pörögni az ember, mint egy gyengébb csapat ellen.
- Nem lehet, hogy az volt a probléma, hogy idén elég sok gondunk akadt hátvéd poszton a légiósokkal?
- Amikor idejöttem, Rubin volt a hátvédünk, szerintem ő nem volt 100 %-os állapotban, nem volt jó formában. Ez tisztán látszott a statisztikájából is. Ha tavaly ilyen kiemelkedő számokat ért el Sopronban, akkor most miért nem tudott? Azért, mert elég későn kezdte el a szezont Csehországban, ahol ráadásul alig edzettek. Tapasztalatból mondom, hogy ilyenkor két-három rossz meccs után az ember már nem hisz önmagában sem. Nem beszéltem vele soha erről, de ezt láttam rajta. Brian-nel pedig az a gond, hogy túl fiatal, ez az első szezonja Európában. Egyébként ő elég sokat hozzátesz a meccsekhez, lehet, hogy nem annyit, amennyit sokan elvárnának tőle, de például legutóbb a Nyíregyháza és a ZTE ellen végre úgy játszott, ahogy kell. Győzelemre vezette a csapatot. Ha erre képes, akkor mindenképpen szükségünk van rá.
- Azt mondják, a Falco utánpótlása az egyik legjobb az országban. Ennek kézzel fogható jelei vannak a felnőtt csapatban is. Mit gondolsz Váradi Benedekről, Perl Zoltánról és Bognár Kristófról?
- Mindhármukban nagy lehetőség van. Az én véleményem az, hogy a lehető leghamarabb meg kell kapniuk a lehetőséget, különben nem fognak tudni fejlődni, előre lépni. Ahogy én láttam, a junior bajnokságban mindenkit jól agyonvertek. Ezt ők már kinőtték, számukra ott már nincs előrelépés. Egy szinttel feljebb kell kerülniük. Szükségük lesz 1-2 szezonra, hogy felvegyék a felnőtt bajnokság ritmusát és beérjenek. Minél később kerül erre sor, annál rosszabb. Remélem, élni fognak a lehetőséggel.
- Kálmán mellett te vagy a legrutinosabb a csapatból. Hogyan tudtok segíteni a fiataloknak?
- Én Bognárról tudok a legjobban beszélni, mivel nagyjából hasonló poszton szerepelünk, ezért én neki tudok a legtöbbet segíteni. Edzéseken elmondjuk nekik, hogy mit csinálnak jól és mit rosszul. A tréningek után ottmaradunk és mutatunk nekik egy-két mozgást, mozdulatot, trükköt, figurát. Felhívjuk a figyelmüket arra, hogy milyen mentalitással kell edzeni. Amikor én 20 éves voltam, edzések előtt és edzések után is ott maradtam 30 percet gyakorolni. Ebben kell nekik a legtöbbet fejlődniük. Változtatniuk kell a mentalitásukon, hiszen ahhoz, hogy igazán jó játékos váljon belőlük, az nem elég, hogy csak 2 órákat edzenek.
- Azért aki a szlovén kosárlabdán nő fel, annak könnyebb dolga van. Mit gondolsz, mitől vagytok ilyen jók? Mi a sikeretek titka?
- Tény, hogy mindig kijutunk a nagy eseményekre, világ- és Európa-bajnokságokra, de azért szerintem amilyen játékosaink voltak és vannak jelenleg is, elérhettünk volna ennél sokkal fényesebb eredményeket is. A legjobb helyezésünket 2011-ben a lengyelországi kontinenstornán szereztük, ahol negyedikek lettünk. Most biztos vagyok benne, hogy érmet fogunk szerezni a hazai rendezésű EB-n. Muszáj lesz. Mindegy, hogy milyet, csak szerezzünk érmet. Persze ez nem lesz egyszerű, mert ott vannak például a spanyolok, akik toronymagasan a legesélyesebbjei ennek a kontinenstornának is, illetve a franciák és a szerbek is.
Zagorac és a szlovén válogatott
Zelimir Zagorac 2000-ben az U20-as szlovén válogatottal EB-t nyert Macedóniában. Többek között olyan nagy nevekkel játszott együtt, mint Sani Becsirovics és Boštjan Nachbar. A döntőben azt az Izraelt verték meg, amely az elődöntőben legyőzte a Gasol-lal, Navarro-val és Reyes-szel felálló spanyolokat. Saját bevallása szerint is ez volt élete legnagyobb trófeája.
A felnőttek között is játszott a válogatottban, szerepelt többek között a japán VB-n is. Akkor ő volt az egyetlen, aki viszonylag kis csapatból (Helios Domzale) került be a nemzeti együttesbe, a többiek akkor mind az NBA-ben, vagy Euroligás csapatban játszottak. A nyolcaddöntőben Törökország ellen buktak el, Zagoraccal a kezdőcsapatban. Két évvel később, az athéni olimpiára való selejtezőn is tagja volt a keretnek, de akkor már jóval kevesebbet játszott.
