Szombaton elstartol a 2023/24-es kosárlabdaszezon

Indul a Falco a remélhető újabb sikerek felé a bajnokságban, kupában és a BL-ben.

Szombaton este hat órakor földobják a labdát az Aréna Savariában, és az NKA Pécs ellen a most kezdődő szezonban először lép parkettára a Falco „igazi” tétmeccsen. Ezzel pedig megkezdődik a májusig tartó hosszú menetelés, remélhetőleg az utóbbi években megszokott eredményekkel, azaz, sikerekkel.

A Falco KC Szombathely a tavaszon zsinórban negyedszer lett magyar bajnok (összesen már ötnél tart a csapat), az immár tavalyinak mondható szezonban másodszor lett kupagyőztes, és a BL-ben is nüanszok választották el attól, hogy újra a legjobb tizenhat közé jusson, ami magyar férfi kosárlabda csapatnak a Falcón kívül még senkinek sem sikerült.

Bajnok a Falco 2023
Pataki Gergely
A tavalyi szezonról és az idei kilátásokról is beszéltünk a csapat vezetőedzőjével, Milos Konakovval nemrégiben készített interjúnkban „A filozófia maradt, minden meccset meg akarunk nyerni” – mondja Milos Konakov, a Falco vezetőedzője 2023. September 11. 19:58 , amelyben a ki nem mondott célokról is szó esett. Ezeknél pedig a 2022-es nyárról kell szót ejtenünk elsőként, amikor a bajnokcsapatot ízekre szedték, és négy válogatott játékos távozott szerte Európába (és Magyarországra).

Az akkori célok között az szerepelt – mivel teljesen újjá kellett építeni a mindent -, hogy a Falco továbbra is a magyar férfi kosárlabdázás élcsapata legyen. Ehhez képest jött az újabb bajnoki arany és a kupagyőzelem, ami a Szombathelyen folyó munkát dicséri.

Idén annyival volt könnyebb a helyzet, hogy nem fölépíteni, hanem megerősíteni kellett a gárdát, ami e jelek szerint kiválóan sikerült. A távozók, maradók, érkezők listája a következőképpen alakult.

Távozott: Zach Brown (?), Raymond Cowells (Legia Warszava – Lengyelország), Sövegjártó Ábel (Paks – kölcsön), Horváth Ádám (Cegléd). Maradt: Keller Ákos, Krivacevic Markó, Perl Zoltán, Kovács Benedek, Hansen Dániel, Verasztó Péter, Matthew Tiby, Boris Barac, Stefan Pot, Takács Zsolt, Milos Konakov – vezetőedző. Érkezett: Pongó Marcell (Arconic-Alba Fehérvár), Tanoh Dez András (Honvéd), Antonio Joradno (Chalon-Sur-Saone – Franciaország), Benke Szilárd (BCM Gravelines-Dunkerque – Franciaország).

Milos Konakov interjú
Mészáros D. Zsolt

Erre mondják azt a szakemberek – és a hozzáértők -, hogy soha nem volt ilyen mély a Falco kerete, s többen azt is állítják, hogy ez lesz minden idők legerősebb szombathelyi együttese. Ennek megfelelően a most startoló bajnokságban már nem csak meghatározó csapat szeretne lenni a Falco, hanem kimondott a cél a bajnoki cím és a kupaelsőség megvédése.

Az ehhez vezető hosszú út első állomása lesz a szombati meccs az NKA Pécs ellen, amikor az aktuális bajnok az újonccal találkozik, ami soha nem könnyű, mert a címvédő még esetleg tompa, a friss csapat pedig szeretne „vért inni”. Egyszóval szükség lesz a szurkolásra, meg jól is esik majd ilyen hosszú szünet után.

Az NKA Pécs sötét ló a maga nemében, sok - nem feltétlenül szombathelyi – szurkoló szemében szálka, amennyiben a férfi kosárlabdázás Felcsútjaként tekintenek rá, amelybe korlátok nélkül folynak az állami milliárdok. Lévén a nevében hordozva a végzetét, ez pedig a: Nemzeti Kosárlabda Akadémia. De szombaton este majd kiderül, ez mire elég vagy mire nem.

A vezetőedzővel készült interjúban a kilátásokról Konakov csak ennyit mondott: „Egy olyan csapatnak, mint a Falco, nem lehet más feladata, mint az, hogy mindig a legjobbját hozza. Azt meg tudom ígérni, hogy minden meccsen ezt nyújtjuk, és már most is látom a fiúkon, az edzésen és a felkészülési mérkőzéseken is: mindent megtesznek azért, hogy a legjobb eredményt érjük el. Nyilván ez egy hosszú szezon, de mindent elkövetünk, hogy megfelelően képviseljük és megfelelően vigyük tovább a sárga-fekete színt.”

Hajas Csaba Interjú
Pataki Gergely

A hosszú szezon megfelelő erőnlétet is kíván, amivel baj nem lesz. Erről is beszéltünk még a nyár folyamán a Hajas Csaba, erőnléti edzővel készült interjúnkban „Kálmán Laci mellett szó nélkül elmenni nem lehet” – mondja Hajas Csaba, aki közel 30 éve felel a Falco-játékosok erőnlétéért 2023. August 19. 19:08 . Ha akkor lemaradt volna róla, itt és most pótolhatja.

Mivel szezonkezdetről van szó, pár szót ejtünk a BL-ről is (bővebben majd az október 18-i hazai rajt előtt), amiről szintén a vezetőedzőt idézzük: „A Malagát nem hiszem, hogy nagyon be kell mutatni a kosárlabda-barátoknak, hogy milyen szintű csapatról beszélünk. Biztosan ők a csoport favoritja, de akár mondhatjuk a BL esélyesének is. Ilyen szempontból szerencsés a sorsolás, hiszen az első meccset játsszuk velük itthon, és talán ez a legjobb időpont arra, hogy el tudjuk őket kapni, hiszen még nagyon a szezon elején lesznek ők is. A Peristeri nagyon hasonló csapat, mint mi, ugyanazt a kosárlabda-filozófiát képviseli. Velük biztos, hogy nagyon jó mérkőzéseink lesznek. A Le Mans francia csapat, a francia csapatokat pedig ismerjük, nagyon fizikális kosárlabdát játszanak, hogyha erre tudunk gyorsan reagálni, tehát a mérkőzés elejétől kezdve adaptálódni, akkor ott is lehetnek esélyek. Annyit kell tudni róluk ezen kívül, hogy viszonylag új csapatról beszélünk a BL szempontjából, tehát meglátjuk, ez mit hoz ki belőlük. De mindenféleképpen harcolni akarunk a második, harmadik helyért, ami azt jelenti, hogy nem egyből jutunk a top 16-ba, hanem van egy keresztjáték.”

Viszont ne szaladjunk ennyire előre, először nézzük a szombati bajnoki rajtot, amihez kedvcsinálónak idetesszük a tavaszi bajnoki döntő ötödik meccsének összefoglalóját:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!