Kálmán László először irányította teljes szezonon keresztül a Falcót, amely a hatodik helyen zárta a bajnokságot. Bár a sárga-feketék lemaradtak a felsőházi középszakaszról, a play off során így is közel álltak ahhoz, hogy kiharcolják a négybe jutást, ám végül 3-2-es összesítéssel alulmaradtak az alapszakasz-első Pakssal szemben.
- Kettősséget érzek a szezonnal kapcsolatban, mert jól kezdtük a bajnokságot, aztán volt egy kis hullámvölgyünk, amikor jöttek a sérülések, kulcsemberek dőltek ki, a kezdőötösből ketten-hárman is, és megbomlott a jó játékunk. Nem volt egyszerű őket pótolni, a végére viszont minden nehézségünk ellenére - Goran Martinics pont a legfontosabb időszakban nem tudott játszani - nagyon összeállt a támadó és a védőjátékunk, és nagyon egységes csapatként küzdöttünk, domináltunk az ellenfeleinkkel szemben. Sajnálom, hogy nem sikerült az utolsó mérkőzésen, Pakson négybe jutnunk, pedig úgy gondolom, hogy már volt egy pillanat, amikor a kezünkben érezhettük a mérkőzést, de a rutintalanságunknak köszönhetően végül mégis kikaptunk. Az sem könnyítette a dolgunkat, hogy nem volt normális mezőnycserénk, valamint klasszikus irányítónk, sőt, a végjátékban már centerünk sem, aki tudott volna lepattanót szedni, vagy az ellenfél magas embereit megfogni. Valamilyen szinten tehát egy kicsit csalódott vagyok, de az egész évet tekintve, ha nekem azt mondják, hogy hatodik helyen zárunk, akkor biztosan aláírtam volna. Főleg úgy, hogy tavaly tizenegyedik volt a Falco, most hatodik, és úgy gondolom, hogy nem egy, hanem két óriási lépést tett a csapat előre, bízom benne, hogy ez a tendencia folytatódni fog.
- Milyen volt a hazaút Paksról?
- Csalódott volt mindenki, mert a játékosok is érezték, hogy egy nagy lehetőség kapujában álltak, és látni lehetett, hogy mennyire együtt volt a csapatunk a végére. A paksiakon ezt nem éreztem, pont azért tudtunk velük partiban lenni szerintem, mert nem voltak olyan egységesek, viszont voltak olyan játékosaik, akik a nehéz pillanatokban nagyon jó százalékkal fejezték be a dobásokat, és el tudták dönteni a mérkőzést. Nálunk még nem volt ilyen karakter, aki igazán vezér lett volna. Voltak mérkőzések, amikor tudtak a játékosaim extra teljesítményt nyújtani, de egy kiegyenlített, jó átlagot nem tudtak hozni. Legalábbis egy ilyen ellenfél ellen ennél több kellett volna, minimum három játékostól egy jó erős közepes, és akkor tudtunk volna nyerni.
- A Paks elleni búcsú azért is lehetett fájó, mert a végére már úgy tűnt, kezd összeérni a csapat, és a védekezés is úgy működött, ahogy kellett volna az egész szezonban.
- Így van. Azt tudni kell, hogy az egész szezon során rengeteget videóztunk, és beszéltünk a srácokkal, hogy mit várunk el tőlük. Én is voltam játékos, tudom, hogy ez nem működik egyik pillanatról a másikra, hiába is várja az ember. Más-más karakterek alkotják a csapatot, mindenki másban erős, máshogy áll rá az agya. El kell velük fogadtatni, hogy ezt meg kell neki csinálnia, különben nem fogunk sikeresen működni. Nem szedem le a fejét, ha esetleg elkésik a védekezésben, de legalább próbálja meg, legyen ott, és ne hagyja üresen a labdást, lábmunkázzon vele az oldalvonalig. Ezek hiányoztak bizonyos időszakban, de a végére mindenki beállt a sorba, és olyan egyszerű dolgokat is meg tudtunk értetni velük, hogy azért kell leadni az első passzt, mert a harmadik passz után az ember üres tempót vagy ziccert fog tudni dobni.
- Mi lesz jövőre? Marad a Falco edzője?
- Nem tudom, még nem tárgyaltam a vezetőkkel, de valószínű, hogy fogok szerződésajánlatot kapni. Én nagyon szerettem ezt a társaságot, úgy gondolom, hogy amit lehetett, a maximumot kihoztuk belőlük. Főleg úgy, ha megnézzük, hogy milyen játékosaink voltak: a tavaly kiesett Nyíregyházából hoztunk két embert, Jászberényből Dukicsot, hoztunk egy Majsztorovicsot, aki korábbi csapataiban húsz percet játszott, és csere volt, vagy egy Martinicset, akinek ugyan jó statisztikája volt, de ő sem az a tipikus irányító, amire én vágyom. A sikerünk titka az volt, hogy ők mind nagyon jól együtt tudtak dolgozni, és tudtak csapatként küzdeni. A helyi fiataljaink pedig a tavalyi év után óriásit fejlődtek, már a meccseken is hasznosan, jól tudtak játszani. Úgy gondolom, hogy a társaságból a maximumot kihoztuk, bárki bármit gondol. Kíváncsi lennék, hogy ebből a csapatból más mit rakott volna össze. Tulajdonképpen kényszerpályán voltunk tavaly, amikor Szabó Miki eligazolt, és megüresedett egy posztunk. Nagyon nehéz helyzetben voltunk, hogy milyen posztra hozzunk embereket. Azt gondolom, hogy a bajnokság minket igazolt, hogy jól gondolkodtunk. Támadtak minket, hogy nem úgy védekeztünk, és a kétes szituációkban nem mi nyertük meg a meccseket, de azt elfelejtik, hogy ezek fiatal játékosok, máshol nem kulcsszereplők, vezéregyéniségek voltak. Itt viszont ez a sok kis dolgos ember egy nagyon egységes és jó gárdát alkotott. A végén, ha egy kicsit több szerencsénk van, akkor a négybe jutást ünnepeljük, ami tényleg egy olyan extra dolog lett volna, ami nem volt benne a csapatban.
- Kik azok, akiket, ha lehetősége lesz rá, mindenképpen megtartana jövőre is?
- Tudom, hogy már keresik a játékosainkat, de a magyarjainkat mindenképpen szeretnénk megtartani, aztán a légiósok kérdése mindig más tészta. Már van egy terv a fejemben, hogy kiket szeretnék itt látni Szombathelyen, annyit elárulhatok, hogy nem gondolkodunk sok légiósban, inkább magyarokat szeretnénk hozni.
- Sokan a három fiatal miatt aggódnak, ön szerint mi lesz a sorsuk?
- Váradi Benedeknek élő szerződése van, tehát ő biztosan marad, Perl Zolinak vannak ajánlatai, ami nem is meglepő, mert nagyon jó képességei vannak, fejben viszont még sokat kell fejlődnie. Ő mindig nagyon vevő a munkára, mindig száz százalékkal akar edzésen és mérkőzésen egyaránt, persze becsúsznak hibák, de úgy gondolom, az ő játéka is nagyon sokat változott az év végére, és nagyon érett, jó játékot tudott nyújtani. Bognár Kristóf eléggé kinőtte magát, a tavalyi pár perces emberből egy 15-20 perces, nagyon komoly, meghatározó játékos lett. Természetesen vele is számolok, egy nagyon jó szellemű társaság, nagyon jó generáció ez, úgyhogy bízom abban, hogy itt képzelik el a pályafutásukat. Szerintem ők hárman így együtt igazi értékek, külön-külön, más csapatban, szétszedve már nem tudnának ilyen hatékonyan működni.
- Tehát lát esélyt arra, hogy itt maradjanak?
- Természetesen, szerintem maradni fognak. Hacsak nem valami olyan extra ajánlat fut be értük, amivel nem tud versenyezni a Falco. Bár igazából nem is akarunk. Elvileg kevesebb pénz lesz jövőre, úgyhogy olyan nagy pénzt mi nem tudunk ajánlani, de egy nagyon korrekt és jó csapatot szeretnénk jövőre is csinálni. A srácok azt legalább tudják rólunk, hogy itt biztosan játszanának, itthon lennének, és nem mellékesen a közönség is szereti őket. És ha már itt tartunk: nagyon büszke vagyok rá, hogy elértük az idei évben, hogy a szurkolók újra visszapártoltak a csapat mellé, teljes mellszélességgel kiálltak mellénk, kosárlabdaláz volt ismét a városban, még Paksra is százötvenen elkísértek minket. Ez egy nagyon fontos dolog, mert azt gondolom, hogy a mai világban azért érdemes sportot csinálni, hogy szórakoztassunk, és hogy helyi kötődésű gyerekek játszanak, mert arra mindig kíváncsiak az emberek. És úgy gondolom, a légiósoknak is olyanoknak kell lenniük, akik kötődnek a klubhoz, vagy legalábbis mindent megtesznek érte. Nem zsoldosok, hanem valamilyen szinten érzelmeket is bele tudnak vinni a játékba, anélkül ugyanis sosem fog működni. Hiába vagy te a legjobb csapat, ha nem tudod, mi az, hogy alázat, sosem fogsz eredményes lenni.
- Mit gondol, ki nyeri a bajnokságot idén?
- Azt gondolom, hogy a Szolnokot nem nagyon lehet megszorongatni. Több poszton is jók, de irányító és bedobó poszton extrák, és a centereik is masszívak. A labda gömbölyű, bármi megtörténhet, de nagy csodának kéne történnie ahhoz, hogy ne ők nyerjék a bajnokságot. Szolnokon nagyon nehéz nyerni akárcsak egy meccset is.
