Tegnap este a Falco egy fordulatos mérkőzésen 84-81-re legyőzte hazai pályán a Sopront. Bár a sárga-feketék a harmadik negyed elején tetemes előnyre tettek szert, Kálmán László azt mondja, sokkal jobban örült neki, hogy nem húsz ponttal nyert a csapata, hanem csak hárommal. Az extra teljesítményt nyújtó Nick Covingtonnak lejárt a szerződése, jelenleg egyeztetnek vele és a menedzserével, hogy kevesebb pénzért maradjon a szezon végéig.
- Végre sikerült egy nagy csapatot is legyőzniük, miben volt most jobb a Falco, mint a korábbi rangadókon?
- Hozzáállásban. Mentálisan sokkal erősebbek voltunk, mint az elmúlt mérkőzéseken. Most is hibáztunk védekezésben, főleg a kettő-kettőknél, de néha lehetetlennek tűnő dolgokat csináltunk meg, illetve most olyan emberek is nagyon jó dolgokat hajtottak végre, akikre máskor ezek nem voltak jellemzőek. A hitünk miatt nyertük meg ezt a mérkőzést. Én egyébként sokkal jobban örülök neki, hogy nem húsz ponttal győztünk, hanem csak hárommal. A végjátékban a Sopron az utolsó fél percben helyzetbe sem tudott kerülni.
- Közrejátszhatott az is a győzelemben, hogy esetleg fáradtabb volt a Sopron?
- Szerintem abszolút nem, sőt inkább az én csapatom fáradt el. Azért nálunk a kulcsjátékosok többet játszanak, nekünk is megterhelő ez a sorozat. A Sopron viszont már hozzá van ehhez szokva, sokkal rutinosabb játékosai vannak, akik ugyanilyen ritmusban játszanak már évek óta. Nekem fiatalabb kosarasaim vannak, akik még nem tudják jól beosztani az erejüket, nem tudnak még fejben úgy koncentrálni, ahogy kellene. Ez azért is volt különösen fontos győzelem a számunkra, mert nem egy olyan mérkőzést nyertünk meg, ahol a Sopronnak már minden mindegy volt, hiszen matematikailag még végezhettek volna akár az első helyen is.
- Az első félidőben nagyon extrán dobott a csapat, sokszor még vissza sem tudott rendeződni a Sopron, mert pillanatok alatt elvállalták a dobásokat. Direkt ilyen taktikát alkalmaztak?
- Nem ez volt a taktikánk, de ez van akkor, ha a játékosok elkapnak egy jó ritmust. Én mindig bíztatom őket, hogy vállaljanak bátran, főleg a bemelegítés után, amikor még érzik a gyűrűt, és tudják, hogy most még nem fáradtak, és be fogják dobni. A felállt védelem ellen is ment a játék, ha okosan járattuk a labdát, és megtaláltuk a gyengepontjukat. Összességében tudatosan és jól játszottunk, az már egy másik kérdés, hogy nem mindig dobtuk be a helyzeteket. A harmadik negyedben az volt a probléma, amikor ránk jöttek, hogy bónuszban volt már a Sopron, de mi erőltettük a hárompontosokat. Akkor kiütközött rajtunk a fáradtság, egy kicsit bután játszottunk, nem volt egy olyan játékosunk a pályán, aki kezébe vette volna a stafétabotot és azt játszotta volna, amit kell. De mondom, örülök, hogy volt tartásunk, és amikor átvette a vezetést a Sopron, akkor sem törtünk össze, sőt mindenki mozgósította azt a kis erejét és energiáját, ami még volt neki. Átestünk a holtponton, és onnantól már a szívünk vitt előre minket. A végén lehetett látni a játékosok arcán, hogy mennyire akarták ezt a győzelmet, és mennyire tudtak örülni. Végre láttam igazi érzelmeket rajtuk, ami fantasztikus dolog.
- A harmadik negyed végén, a negyedik negyed elején jött a fordulópont. Hiába vezettek már tizenkilenc ponttal is, egy 13-0-s rohammal visszajött a meccsbe a Sopron. Kicsit tanácstalanná vált a csapata, nem érzi úgy, hogy egy időkéréssel megtörhették volna az ellenfél lendületét?
- Kértem egyszer időt a harmadik negyedben, de nem akartam a másik kettőt is akkor kikérni. Utólag azt mondom, jobb is volt, hogy így tettem, mert a negyedik negyedben fontosabb volt. Inkább az volt a gond, hogy támadásban és védekezésben egyaránt hibáztunk: nem faultoltunk, és hagytuk őket üres ziccereket dobni. Nem zártuk ki az embereket, rosszak voltak a besegítések is, és volt, hogy rossz helyre passzoltunk. Látszólag apró dolgok, de ezek a hibák egymás után jöttek, és emiatt jöttek fel hét-nyolc pontra. Ezek a rutintalanságból adódnak. Egyszerűen eljött egy holtpont, amikor semmi nem sikerült. Az első félidőben szinte minden összejött, ekkor viszont szinte semmi. A Sopron pedig sokkal jobb csapat annál, hogy ezt ne használja ki.
- Hogy érzi, bevált az a húzása, hogy Majsztorovicsot nevezte a meccsre?
- Abszolút, mert nagyon nagy stabilitást adott a védekezésünknek, igazi falként magasodott a soproni gyors emberek előtt, és a kettő-kettő leválásokat ő be tudta futni. Lehet, hogy csak két pontot dobott, de iszonyú hasznosan játszott. Mindenképpen akartam neki lehetőséget adni, mert az edzésmunkája alapján rászolgált arra, hogy ismét a csapatba kerüljön. Bizonyította is, hogy lehet rá számítani.
- Miként reagált Krisztanovics arra, hogy ő maradt ki? Biztos nem sokszor fordult elő vele pályafutása alatt, hogy hiába volt egészséges, mégsem játszhatott…
- Ő is profi játékos, az edző döntését neki is el kell fogadnia. Az, hogy most kimaradt, talán majd motiválja is egy kicsit, hogy még jobb legyen. Egyébként nem láttam rajta, hogy mérges lenne rám, vagy bárkire a csapatból, ugyanúgy örült a sikernek civilként is. Nem az a fontos, hogy ki hány pontot dob, hanem hogy mindenki – az is, aki egy percet játszik és az is, aki negyvenet – ugyanolyan fontos láncszemnek érezze magát a csapaton belül. Azért kell az edzéseken is mindent megtenni, hogy a másikból is kihozzuk a maximumot. Ettől lehet fejlődni, ettől csapat a csapat.
- És mi lesz akkor, ha már Doyne is bevethető lesz?
- Próbálunk megoldást találni erre is. Jelenleg egyeztetünk Covingtonnal és a menedzserével, hogy kevesebb pénzért meghosszabbítsuk a szerződését a szezon végéig, neki ugyanis lejárt a kontraktusa. Ha ebbe nem megy bele, akkor természetesen megválunk tőle. Ez egyébként nem egy óriási összeg, amit a klub ne tudna kigazdálkodni, jelenleg másfél hónapja van itt, egy jó magyar játékos bérének a feléért. A középszakaszban rengeteg mérkőzést játszunk, bármikor közbeszólhat akár egy sérülés, ezért nem lenne baj, ha itt maradna. Persze tudom, hogy nekem, mint edzőnek ez nem lenne egy könnyű szituáció, viszont versenyhelyzetet szülne edzésen és mérkőzésen egyaránt.
- Martinics helye biztos? Ő soha nem maradhat ki az öt légiós közül?
- Ha esetleg bejutunk a legjobb négy közé, akkor lehet, hogy majd kísérletezgetünk, akkor még ő is kimaradhat, de nálam az ő helye egyelőre biztos. Bár nem úgy játszik ő sem, ahogy én szeretném, de azért így is hozza azt az átlagot, amit elvárható tőle.
- Nem először fordul elő, hogy hazai pályán teljesen máshogy játszik a csapat, mint idegenben. Mi az oka a kétarcúságnak?
- Hazai pályán mindig bátrabban játszanak a játékosok, érzik a gyűrűt, a közönség támogatja őket. Idegenben sokkal összeszedettebb, tudatosabb játék kell, hogy nyerni tudjál. Főleg a nagy csapatok ellen, bár igazából teljesen mindegy, hogy ki az ellenfél, ha belemész egy adok-kapokba, akkor 20-30 ponttal küldenek haza. A jelenlegi helyezésünk reális, aki előttünk van, az ennyivel erősebb nálunk játékosállományban és anyagilag is. Úgy gondolom, nekünk az egy óriási eredmény lenne, ha a legjobb négyben tudnánk végezni, főleg a tavalyi év után. Lehet, hogy ezektől a játékosoktól a nézők többet várnak, de ez a realitás. Olyan csapatok vannak mögöttünk, mint a Körmend, a Kaposvár és az Alba, akik sokkal magasabban kvalifikált együttesek, mint mi. Ez egy szép eredmény, teljesen mindegy, hogy mi lesz a vége, úgy gondolom, hogy a Falco az idei évben eddig erőn felül teljesített. Abszolút elégedett lehetek, szeretem ezeket a srácokat. Nyilván ők sem hibátlanok, sokat is hibáznak, néha nem érzik, hogy mit kéne csinálni, de még nagyon fiatalok. Akarják csinálni, és ez nagyon fontos dolog.
- Közel egy éve irányítja a Falcót, így most már egyre több drukkernek van véleménye Kálmán Lászlóról, mint edzőről. Sokan azt várták, hogy egy keménykezű, „székeket felrúgó”, technikaikat kapó tréner lesz, ehhez képest sokkal nyugodtabb, higgadtabb most, mint játékosként volt.
- Valóban, edzőként azért szelídebb vagyok, reálisabban látom a dolgokat. Persze most is van egy-két bírói ítélet, amivel nem értek egyet, de tudom, hogy úgysem fogják megmásítani a döntésüket. Játékosként, amikor bent voltam a pályán, sokkal igazságtalanabbnak éreztem az ilyen szituációkat, hiszen akkor éreztem, hogy mikor faultoltak, vagy éppen nem faultoltak, testközelből láttam, mikor kiről ment ki a labda. Edzőként is látok bizonyos dolgokat, de nem vagyok annyira közel az esethez, és ezért nem akarok feleslegesen reklamálni. A játékosokkal sem mindig az a legkifizetődőbb, ha felemelem a hangom, persze van, amikor üvöltök velük az öltözőben. Van egy-két olyan játékos, akivel nem biztos, hogy jó, ha az ember keményebben bánik, mert akkor még az a maradék önbizalma is elmegy, ami van. Amikor még én is játszottam, volt olyan, hogy csapatkapitányként leüvöltöttem a társamat a pályán, és pont az ellenkező hatást értem el vele, mint amit akartam. Ez is egy olyan dolog, amit idővel az ember megtanul kezelni, egy kicsit pedagógusnak is lenni kell, hogy tudjuk, kihez hogyan kell hozzáállni. Aztán így is lehet, hogy lesz majd olyan, amikor „keresztbeharapom valakinek a torkát”.
