Falco-szurkolók: a huhogás nem pálya

A szurkolói csoport közleményben határolódik el a rasszista megnyilvánulástól.

Tegnap lejátszotta második meccsét Feszült meccsen egyenlített az Alba a Falco ellen 2018. May 31. 20:15 a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely a férfi kosárlabda bajnokság elődöntőjében. A három győzelemig tartó párharcban ezúttal az Alba Fehérvár pályáján játszottak a felek. A meccset a házigazda nyerte 94-90-re.

A mérkőzés azonban nem csak azért volt érdekes, hanem azért mert a negyedik negyedben egy közjáték zavarta meg. Az Alba Fehérvár két légiósa, Chris Horton és Sir'Dominic Pointer a rasszista megnyilvánulásokat keltő szombathelyi Nekiment a Falco-szurkolóknak az Alba kosarasa 2018. June 01. 07:11 szurkolók közé ugrottak. Pointert végül ki is állították a játékvezetők.

Ma a fehérvári klub és a szombathelyi szurkolók is egy-egy közleményt adtak ki az esettel kapcsolatban.

A Brigade szurkolói csoport közleménye

Sajnálatos módon az eddig lejátszott két mérkőzés után nem arról szól a Falco-Alba párharc visszhangja a sajtóban, hogy milyen jó mérkőzéseket játszott egymással a két bajnokesélyes az elődöntőben.

Először is azzal kezdenénk, hogy a csütörtöki mérkőzésen néhány másodpercig valóban „huhogott” pár magáról megfeledkezett szombathelyi szurkoló, ezt természetesen mi is elítéljük, és már a tegnapi mérkőzés után meg is beszéltük az érintettekkel. Szeretnénk azonban azt is hangsúlyozni, hogy ez a néhány ember nem azonosítandó a teljes szombathelyi táborral, amelyre egyébként ez a fajta viselkedés soha nem volt jellemző az elmúlt több mint harminc évben.

Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy ennek voltak előzményei és okai. Minden hétfőn kezdődött. A bajnokcsapat (a titulusához egyáltalán nem méltó módon) játékosai és edzői mindenféle előzmény nélkül folyamatosan provokálták a Falco játékosait, szurkolóit és a játékvezetőket. A légióskorlát miatt a keretből kimaradó Sir’Dominic Pointer egyfolytában hergelte a drukkereket, a pályára többször belépve ingerülten és gúnyosan reklamált, miután technikait kapott, azután sem állt le, az ügyvezetőnek kellett közbelépnie, hogy ne történjen nagyobb balhé. Nem értjük azt sem, mitől volt ilyen ingerült korábbi játékosunk, Dzunics edző, aki pusztán a játékvezetők jóindulatának köszönhetően maradhatott csak a kispadon. Mindezek fényében Lóránt Péter nyilatkozata egyszerűen nevetséges hiszti volt. Illetve sokkal inkább uszító és provokáló.

Természetesen ezek nem mentenek fel a rasszista megnyilvánulás alól senkit, ám a jóérzésű emberekben ez ugyanúgy kiveri a biztosítékot, és szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy mindennek előzménye volt. Egy játékos ne csodálkozzon azon, ha mindezek után válasz érkezik a viselkedésére a nézőtérről. Érdekes módon, soha még csak hasonló esetek sem történtek például a rivális Körmend, vagy Szolnok játékosaival az ellenünk lejátszott jó pár mérkőzés során, pedig velük nem túl baráti a viszony.

Értetlenül állunk az Alba Fehérvár csapatának mai közleménye előtt, és felháborítónak tartjuk azt a rágalmazást, miszerint hétfőn rasszista megnyilvánulások érték a színesbőrű játékosaikat. A tévé közvetítette a meccset, az interneten vissza is nézhető, ezek alapján mindenki eldöntheti, hogy ki hazudik. Pointer viselkedését elítélik, de Hortonról egy szó sem esett, aki szintén a játékvezetők jóindulatának köszönhetően maradhatott csak pályán.

A Falco táborról az elmúlt évek során nem egy hazai - és a FIBA-kupa szereplésnek köszönhetően - nemzetközi edző és játékos nyilatkozott elismerően. Az Aréna Savaria éveken át több válogatott mérkőzésnek is helyt adott, soha nem érkezett panasz egyik nemzettől sem a hangulatra, nézőtéri viselkedésre, ahol együtt szurkoltunk több más városból érkező drukkerekkel.

Szeretnénk, ha újra a sportról szólna ez a párharc és nem a hisztiről és a feszültség generálásáról. Többet ezzel az üggyel nem kívánunk foglalkozni.

Ezúton is megkérjük szurkolótársainkat, hogy innentől már a vasárnapi meccsre koncentráljon mindenki, teremtsünk újra poklot az Aréna Savariában, ám legyünk sportszerűek, és ne üljünk fel semmiféle provokációnak.

A szombathelyi szurkolók is elismerik, hogy a rasszizmus nem pálya
Vágvölgyi Bálint

És hogy teljes legyen a kép, mutatjuk az Alba Fehérvár közleményét is.

Az Alba Fehérvár Kosárlabda Csapatának közleménye

Csapatunk izgalmas mérkőzésen 94-90 arányban győzelmet aratott az elődöntő második mérkőzésén a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely csapata ellen.

Sajnos a mérkőzés nem kizárólag a pontokról, valamint a pályán történt eseményekről marad emlékezetes, hanem a lelátón történtekről is.

A szövetség és az egyesületek erőfeszítései ellenére több esetben előfordul, hogy egyes szurkolói csoportok minősíthetetlen magatartást tanúsítva inzultálják az ellenfél csapatának játékosait.

Az Alba Fehérvár – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely mérkőzésen a hangosbemondó többször figyelmeztette a vendégszurkolókat, amelynek egy kisebb része továbbra is rasszista megnyilvánulásokkal sértegette színes bőrű játékosainkat. Ez a szurkolói megnyilvánulás már az első idegenbeli szombathelyi mérkőzésen is végigkísérte a találkozót. Egy hazai támadást követően az egyik játékosunkat rasszista megnyilvánulások kíséretében a vendégszektorból megdobták, majd leöntötték, leköpték, amire ő a meccs hevében profi sportolóhoz méltatlan módon reagált.

A játékossal szemben a klub belső szabályzatai szerint fogunk eljárni, de bízunk benne, hogy mindenki más is vállalja a felelősséget. Reméljük, hogy a szövetség nemcsak felhívásokkal és büntetésekkel jár el, hanem a jelenlegi esetet alaposan, tényszerűen kivizsgálja, és ennek megfelelően dönt, hogy a jövőben ezek a szurkolói magatartások ne fordulhassanak elő a kosárlabda pályákon.

Alba Fehérvár Kosárlabda Csapata

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!