Az Aréna Savaria mellett lakik Derek Hall. A Falco centere két perc alatt átér edzésre, meccsre. Nyíregyházán 25 perc volt mindez, de persze nem csak ebben különbözik profi karrierének második állomása az elsőtől.
Otthon látogattuk meg a sárga-fekete drukkerek egyik nagy kedvencét.
Mielőtt beléptünk a szobába, Derek éppen egy NBA-meccset játszott az X-boxon. A kedvenc csapata egyébként az NBA-ben a Philadelphia 76ers, az egyetemi bajnokságban pedig a Duke Blue Devils.
- A penszilvániai államban található Northern Tierben születtem, ez egy egészen kis város (10 ezren lakják – a szerk) Philadelphiától nem messze - kezdte bemutatkozását Hall. - Van két fiú testvérem, az egyik körülbelül 203 centiméter magas, ő soha nem kosárlabdázott, a másik viszont hozzám hasonlóan szintén 208 centi magas, ő viszont korábban szintén kosarazott, de már abbahagyta. A nagymamám Szentpéterfáról származik, 1945-ig ott is élt, de aztán a második világháború miatt az Egyesült Államokba disszidált. Akkoriban sokan tettek így a faluból, így még most is sok magyar él Northern Tierben.
- Jártál azelőtt Magyarországon, mielőtt Nyíregyházára kerültél?
- Nem, soha. Nagyon izgatott voltam, amikor az NYKK leigazolt, nem csak azért, mert akkor kezdtem el profi karrieremet, hanem azért is, mert meg akartam tudni, hogy ki is vagyok valójában, honnan származom. Előzetesen nem sokat tudtam Magyarországról, talán mindössze annyit, hogy Budapest a fővárosa. Persze Szentpéterfáról hallottam, de meg akartam ismerni közelebbről is.
- Azóta hányszor voltál Szentpéterfán?
- Idén eddig háromszor, de biztos lesz még rá alkalmam a szezon során. Amint lesz egy-két szabadnapunk, ismét elnézek a faluba. Közelebbi rokonaim már nem élnek ott, de a másodunokatestvéremék még igen, úgyhogy már alig várom az újabb találkozást.
- Mikor döntötted el, hogy kosaras leszel?
- Gyakorlatilag gyerekként is a kosárlabdán nőttem fel, mert a bátyámmal állandóan a pályán lógtunk. Kipróbáltam ugyan több sportágat is, például a baseballt és az amerikai focit, de hamar kiderült, hogy azokat ilyen magassággal nem lehet űzni.
- Miért pont Magyarországon kezdted a profi pályafutásodat?
- Amikor lediplomáztam az egyetemen, az ügynökömmel együtt próbáltuk a lehető lehető legjobb megoldást találni arra, hogy hol kezdjem a profi karrierem. Miután magyar állampolgárságom is volt, és bejelentkezett értem a Nyíregyháza, kézenfekvő volt, hogy elfogadjam az ajánlatukat.
- Voltak korábban problémáid a magasságod miatt?
- Azért az nem volt kellemes, amikor még fejlődésben voltam, és hirtelen elkezdtem nőni, “megnyúlni”. Voltak emiatt fájdalmaim, és eléggé megviselték a térdeimet, de hál’ Istennek, semmi komoly bajom nem volt.
- Igazából nem erre gondoltam, hanem elsősorban arra, hogy bárhová mész, állandóan le kell húznod a fejed, hogy beférj az ajtón...
- Hát, igen, ez elég szörnyű dolog. Eleinte bele is telt egy kis időbe, mire megszoktam. Egy csomószor jártam úgy, hogy felébredtem, még kicsit kómás voltam, amikor kikeltem az ágyból, és állandóan bevertem a fejem az ajtófélfába. Sajnos egy ekkora embernek állandóan figyelnie kell az ilyen dolgokra.
- Mennyit tudsz magyarul?
- Őszinte leszek, nem sokat. Mindig érdeklődve figyelem, ahogy a magyar emberek egymás között beszélnek, de sajnos elég nehezen tanulható a nyelv. Most még csak néhány szót tudok, mint például: “köszönöm szépen”, “szívesen”, de szeretnék megtanulni többet is. Talán majd később, ha már hosszabb ideje itt játszom, sikerül elsajátítanom.
- Ha valaki megkérdezi, hogy tulajdonképpen te most milyen állampolgár is vagy, akkor mit mondasz?
- Azt, hogy egy amerikai magyar srác vagyok. Kettős állampolgár. Mindkettőre büszke vagyok.
- Hogy érzed magad Szombathelyen?
- Nagyon szeretek itt élni. Tetszik a város, nagyon könnyedén kijövök a srácokkal, akármit kérek tőlük, mindenben segítenek. Ha bármi problémám van, legyen az akár csak egy kajarendelés, azonnal segítenek. És persze az sem mellékes, hogy eredményesek is vagyunk a csapattal, nagyon együtt vagyunk és úgy érzem, valami igazán nagyot alkothatunk idén.
- Jól gondolom, hogy Bam Doyne a legjobb barátod?
- Igen, “Bamy boy”. Tavaly november közepén csatlakozott hozzánk Nyíregyházán, már ott közel kerültünk egymáshoz. A nyáron aztán tovább ápoltuk a kapcsolatot, elmesélte, hogy ő már kétszer is játszott a Falcóban, és nagyon élvezte. Mindent elmondott a csapatról, a városról és a szurkolókról, úgyhogy nem sokat hezitáltam, amikor megkerestek Szombathelyről.
- Mi a legnagyobb különbség a Nyíregyháza és a Falco között?
- Itt a Falcóban 10-11 hasonló képességű játékos van, akiket folyamatosan lehet rotálni, bárkihez bátran nyúlhat az edzőnk. Itt senkinek nem kell 35-40 perceket játszania. Emellett a szurkolótábor is sokkal nagyobb. Amit eddig az öt forduló során kaptunk tőlük, az valami fantasztikus volt.
- Ha jól láttam, ez téged rendre fel is tüzel a pályán...
- A szurkolók rengeteg energiát tudnak nekem és a többi csapattársamnak is adni. Elképesztő, amit idegenben nyújtanak. A sikereket nekik is köszönhetjük, együtt érjük el azokat.
- Azt tudod, hogy te vagy az egyik kedvencük?
- Tényleg? Ez nekem új, de jólesik hallani. Ezt talán annak is köszönhetem, hogy amikor felmegyek a pályára, igyekszem mindig a szívemet-lelkemet kitenni, és a maximumot nyújtani. Ez nem mindig sikerül, hiszen én is csak emberből vagyok, de a szurkolásukkal átsegíthetnek minket az esetleges holtpontokon.
- Kezdtél már valaha 5-0-val egy szezont?
- Most picit megfogtál... Emlékeim szerint még nem, soha. Nagyszerű érzés, remélem minél tovább tart a lendületünk és a veretlenségünk. Az érem másik oldalát viszont már ismerem, tavaly 0-5-tel kezdtünk, sajnos eléggé beragadtunk a rajtnál.
- Mit gondolsz, mi a sikereitek titka?
- Talán az, hogy elég “mély” a csapatunk. Minden meccsen képesek vagyunk sok pontot dobni, két-három olyan játékosunk is van, akiben bármikor benne van a 15-20 pont. Ezen kívül az is nagyon fontos, hogy bárki képes közülünk triplákat dobni, ez azért nem mindennapi. Senki nincs túlhajszolva, senki nem készül ki fizikálisan a meccseken, szóval nagyon nehéz lehet ellenünk készülni. Szeretnék idén négybe jutni a csapattal, és ha ez sikerül, akkor bajnok lenni. Szerintem nekünk ezzel a csapattal reális esélyünk van az aranyéremre.
- Milyen edzőnek tartod Kálmán Lászlót?
- Lacit nagyon szeretem. Bár tulajdonképpen ez az év még neki is csak egy tanulóév edzőként, de az már most látszik, hogy nagyon érti, olvassa a játékot. Nagyon jó meglátásai vannak. Ő egy legenda a városban, zseniális játékos volt, és általában az ilyenekből nagyszerű edző is lesz. Nagyon tetszik benne, hogy még ha valami nagy butaságot is csinálunk a pályán, akkor sem ordítja le a fejünket, hanem olyankor is biztató szavakat használ. Ez megintcsak nem véletlen, hiszen ő is volt játékos, pontosan tudja, hogy mi zajlik le olyankor egy kosaras fejében.
- Mit gondolsz a magyar bajnokságról?
- Nagyon jó kis ligának tartom, mert sok itt a tehetséges játékos. Szinte minden csapatban van legalább 5-6 igazán képzett kosaras, szóval senki ellen sem lehet biztosra menni.
- Miért pont a 33-as mezben játszol?
- Ennek két oka van: az egyik, hogy a bátyám is a 33-as számot viselte, amikor kosarazott, a másik pedig, hogy a kedvenc játékosom, a példaképem, Larry Bird is ugyanezt viselte.
- Mi a hobbid, mit csinálsz, amikor éppen nincs meccs vagy edzés?
- Szeretek sokat sziesztázni, pihenni, és ahogy most is látod, mielőtt jöttetek, akkor is X-boxoztam. Ezen kívül, amikor csak tudok, a családtagjaimmal beszélgetek Skype-on, az interneten, akár 2-3 órán keresztül is. Talán azt volt a legnehezebb megszoknom a profiként, hogy a szeretteim távol vannak tőlem. Időnként azért nagyon tudnak hiányozni.
- Van barátnőd?
- Igen, július óta. Vele is beszélek minden nap. Azért szerencsére most már ott tart a technológia, hogy egy Face Time hívással már nem csak hallhatjuk, hanem akár láthatjuk is egymást. Persze ez nem ugyanaz, mintha itt lenne velem, de azt tervezem, hogy a karácsonyi szünet alatt hazamegyek és meglátogatom őt is, és a többi rokonomat. Addig már nem kell sokat várnunk.
- Ők nem tervezik, hogy meglátogatnak?
- Ha minden jól megy, akkor a szüleim február végén-március elején, a barátnőm pedig március végén jön Szombathelyre. Már ők is izgatottak, hogy lássák, hogyan és hol élek pontosan. Persze majd úgy időzítjük, hogy meccseken is ott legyenek, mert szerintem nagyon fogják élvezni. Anyukámat majd elviszem Szentpéterfára, hogy körülnézzen egy kicsit az édesanyjának a falujában.
- Látsz arra esélyt, hogy jövőre is a Falcóban játssz?
- Igen, azt hiszem, erre minden esély megvan. Rajtam biztosan nem fog múlni.
