„Ez elsősorban a fiúk érdeme”
Bencze Tamás azt mondja, nem magának, hanem a csapatának köszönheti azt, hogy ő irányíthatja a légiósok válogatottját az All Star Gálán.
Vasárnap délután Budapesten, a Körcsarnokban rendezik a Kosárlabda All Star Gálát, melyen a magyar válogatott a légiósok csapatával méri össze tudását. Utóbbi gárdát a Falco-SZOVA KC Szombathely sikeredzője, Bencze Tamás irányítja.
– Nagyon megtisztelő, de ez nem elsősorban az én tudásom miatt van, azért, mert én nagyon jó edző lennék, hanem a csapatom predesztinált erre a meccsre – mondta honlapunknak Bencze. – Ez elsősorban a fiúk érdeme, hiszen már évek óta egy bevett dolog, hogy a bajnokság első két helyén álló csapat edzője irányítja a légiósok válogatottját az All Star Gálán, úgyhogy ezúttal is köszönöm a srácoknak. Ez is jól mutatja, hogy milyen jó dolog, ha egy csapat és egy edző egymásra talál, mert egy edző lehet nagyon nagyon jó edző, ha a csapata nem vevő arra, amit szeretne megvalósítani a pályán, akkor hiába minden. Persze ez fordítva is igaz: lehet egy viszonylag gyengébb edző is sikeres, hogyha nagyon erős csapata van.
Hozzászólások
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.
- ACB után, válogatott előtt
- A döntőről: Horti Gábor
- Albacomp Fehérvár – Fortress Lami-Véd Körmend
- Ivkovics a montenegrói válogatott edzője
- Csökkentették Mladenovics büntetését
- Nincs már nagy jelentősége a bronzcsatáknak
- Összecsapnak a ZTE bajnokcsapatai
- "Nehéz lesz Szombathelyen nyerni"
- Ők fújják a döntőt és a bronzmeccset
- Ez már az élvonal!
| H | Csapat | M | Gy | V | Dp | Kp | Rel. p. |
| 1. | Falco | 26 | 23 | 3 | 2336 | 2002 | 0,942 |
| 2. | Albacomp | 26 | 21 | 5 | 2177 | 1763 | 0,904 |
| 3. | Szolnok | 26 | 21 | 5 | 2288 | 2001 | 0,904 |
| 4. | Körmend | 26 | 19 | 7 | 2161 | 1884 | 0,865 |
| 5. | ASE | 26 | 18 | 8 | 2153 | 1998 | 0,846 |
| 6. | Kecskemét | 26 | 14 | 12 | 1982 | 1856 | 0,769 |
| 7. | Pécs | 26 | 13 | 13 | 2085 | 2174 | 0,750 |
| 8. | Sopron | 26 | 12 | 14 | 2028 | 2054 | 0,731 |
| 9. | Kaposvár | 26 | 11 | 15 | 1972 | 2145 | 0,712 |
| 10. | Factum | 26 | 8 | 18 | 2019 | 2314 | 0,654 |
| 11. | Szedeák | 26 | 8 | 18 | 2111 | 2224 | 0,654 |
| 12. | NYKK | 26 | 7 | 19 | 1962 | 2267 | 0,635 |
| 13. | Jászberény | 26 | 6 | 20 | 2075 | 2301 | 0,615 |
| 14. | ZTE | 26 | 1 | 25 | 1880 | 2246 | 0,519 |

