FALCO
Csak a FALCO győzelem az elfogadható
Kaposváron emlékezetes mérkőzésen kapott ki a FALCO. A hosszabbításban szedtünk össze 14 pontos hátrányt. A feladat tehát adott, győzni kell, és ha lehet, ennél nagyobb arányban.
Saját játékunk a fontos
A FALCO csapata egy sima salgótarjáni győzelemmel a háta mögött várja a találkozót, ráadásul véglegesítettük Emmanuel Dies szerződését is. Papíron nyerhető meccsek jönnek, akár nyugodtak is lehetnénk a Kaposvár elleni rangadó előtt.
– Semmi okunk nincs az elbizakodottságra – mondta érdeklődésünkre Nikola Lazics edző. A Kaposvár egy nagyon jó csapat. Ceskovic remek irányitó, Welton pedig kintről és a palánk alatt is veszélyes. A magyarokról is kell szót ejteni, hiszen a két légióssal rendelkező ellenfelünknél komoly játékerőt képviselnek. Hendlein, Orosz, Dávid mind kiváló játékosok, nem is beszélve az egyik legtehetségesebb magyarról Vojvodáról. Sokat rohannak, sokat dobnak. Nekünk nem szabad átvenni ezt a stílust, mert azért nagy árat fizethetünk. Van nekünk saját játékunk, azt kell erőltetni, és persze jól védekezni.
A FALCO csapatában Borszéki egész héten nem edzett, Pankár és Kámán pedig a hét második felétől készül együtt a többiekkel.
Nem a Kaposvár az esélyes
A Kaposvár együttese meglepte a honi kosárélet szereplőit, hogy mindössze két légióssal is harcban tudnak lenni a rájátszásért. A csapat erejét mutatja, hogy idegenben nyertek az Albacomp ellen és búcsúztatták a Magyar Kupában a Pécset.
– Nem mi vagyunk az esélyesek – mondta a www.falcokc.hu-nak Fekete Ádám, a Kaposvár edzője. Nem tudom például, hogy számíthatok-e Hendlein Roland játékára. Valahogy úgy kellene alakítanunk a találkozót, hogy végig legyen esélyünk nyerni, akkor a hajrában bármi előfordulhat. Jól kell védekeznünk, és több játékosunk extra teljesítményére van szükség ahhoz, hogy nyerjünk.
Falco
Negyedszerre nem sikerült
A hétvégén Dombóváron rendezték meg a IX. Topic Tornát.
- Wilson Franciaországba igazolt
- Váradi Benedek volt a románok elleni meccs legjobbja
Az U16-os válogatott fölényes, 47 pontos sikert aratott a szomszédok ellen.
- Nárai és Horváth is aláírt
Előbbi 2+1 évre kötelezte el magát a sárga-feketékhez...
- Aréna Savaria: Újrafestve
A nemzetközi szabályozás miatt a következő szezontól Magyarországon is változik a kosárlabda pályák felfestése.
- TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBAN

KERESÉS
FELHASZNÁLÓK
TABELLA
Tabella: 2009/2010-es idény, A csoport
| M | Gy | V | Dp-Kp | % | |
| 1. ZTE KK | 26 | 24 | 2 | 2191-1845 | 0,962 |
| 2. Atomerőmű | 26 | 19 | 7 | 2152-1865 | 0,865 |
| 3. MJUS-Fortress Körmend | 26 | 19 | 7 | 2100-1884 | 0,865 |
| 4. Szolnoki Olaj | 26 | 19 | 7 | 2175-2050 | 0,865 |
| 5. Albacomp | 26 | 17 | 9 | 2331-2080 | 0,827 |
| 6. FALCO-SZOVA KC | 26 | 15 | 11 | 2265-2123 | 0,788 |
| 7. Kecskeméti KSE | 26 | 13 | 13 | 2019-2074 | 0,750 |
| 8. Soproni KC | 26 | 13 | 13 | 2134-2062 | 0,750 |
| 9. Kaposvári KK | 26 | 11 | 15 | 2092-2155 | 0,712 |
| 10. Nyíregyháza | 26 | 10 | 16 | 2090-2179 | 0,692 |
| 11. PVSK | 26 | 9 | 17 | 2001-2092 | 0,673 |
| 12. Dombóvár KC | 26 | 9 | 17 | 2093-2368 | 0,654 |
| 13. Salgótarján | 26 | 3 | 23 | 1920-2430 | 0,558 |
| 14. DEKE | 26 | 1 | 25 | 1445-1801 | 0,365 |
SZAVAZÁS
Ön szerint ki lesz a FALCO ellenfele a Magyar Kupában? (lezárva)
A Nyugat.hu legfrissebb cikkei
- Újabb sztárgárdával meccsel a Haladás - A Werder a vendég
Az NB I-be való visszakerülés ünneplésére 2008-ban és 2009-ben az Arsenal jött Szombathelyre.
- Haverok, buli, tánctábor
Két hét szórakozás, buli, tánc. Haverokkal, barátnőkkel, ismert táncosokkal. Komolyan, mi kellhet még?
- Fazekast az első csoportba sorsolták
- Száz éve már bazársor társult a szombathelyi mozihoz
Száz éves a szombathelyi mozizás, 1910 őszén nyílt meg Szombathely első mozgóképet vetítő arénája, az Apolló.
- Eszméletlen férfi az úton, két és félmilliós betörés
- Megújulnak az Őrség útjai
- Összefogás a parlagfű ellen
- Történelmi Napok Szentgotthárdon
- Megszépül Répcelak belvárosa
- Amikor őrületbe csap át a japán találmányipar
Ki ne szemlélné csodálattal a felkelő nap országát, évezredes tradícióikért és nem evilági hóbortjaikért?






