Jön a vasi kosárderbi

A negyedik helyezett Falco a második Körmendet fogadja.
 
 
 
 
 

Jön a vasi kosárderbi

A negyedik helyezett Falco a második Körmendet fogadja.

November 24. után ismét összecsap egymással a két vasi rivális. Az első ütközetet 92-88-ra a piros-feketék nyerték hazai pályán. Akkor ugyan ott volt Darrin Govens is a helyszínen, ám akkor még csak civilben, a Nyizsnyij Novgorod játékosaként figyelte az El Clásicót. Azon a találkozón eltiltás miatt nem ülhetett le a szombathelyiek kispadjára Gasper Okorn, a másik oldalon pedig utoljára meccselt a ciprusi edző, Antonis Constantinides.

Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Nagy meccs lesz mindét csapat életében, helyi derbi, ami mindig speciális érzelmeket vált ki mindkét oldalból. A motivációval egyik csapatnál sem lesz gond, nem kérdés, hogy a Körmend is és mi is harcolni fogunk a győzelemért. Normálisan edzettünk a héten, igyekezünk felkészülni az ellenfélből, amely szerintem támadásban a legjobb csapat a bajnokságban, éppen ezért a legjobbunkat kell nyújtani védekezésben. Jó csapat a Körmend, második a tabellán, persze a helyezések egy ilyen mérkőzésen semmit nem számítanak. A napi forma dönthet, illetve, hogy ki tud több extra teljesítményt felmutatni. Keményen kell kezdenünk a meccset, nincs is más választásunk, hiszen hazai pályán, telt ház előtt, nagyszerű atmoszférában fogunk játszani. Szeretném, ha a holnap este a kosárlabda ünnepe lenne. Meg kell mutatni mindent, természetesen nyerni akarunk. Voltak ugyan kisebb sérüléseink, de mindenki játszhat.

Matthias Zollner, az Egis Körmend vezetőedzője: Németországban az ilyen derbikre azt mondják, hogy a „játék anyja” következik. Mindenki nagyon várja már a holnapot Körmenden, mindenki erről beszél. Biztos vagyok benne, hogy ezzel Szombathelyen is így vannak. Két jó csapatról van szó, apró kis dolgok dönthetnek. A napi forma, hogy ki hibázik kevesebbet, ki ad el kevesebb labdát, ki szerez több lepattanót, ki védekezik jobban. Idegenben mindig nehéz Magyarországon, bár Szombathely nincs messze tőlünk, de akkor is egy másik csarnokban fogunk játszani. Nagyon tehetséges csapat a Falcóé, sok tapasztalt játékosuk van, különösen Govens, aki évek óta az egyik legjobbja a ligának. A Körmend ellen mindig nagyon motivált, hiszen korábban játszott itt is. Megvan a tökéletes egyensúly a magyarjaik és a légiósaik között, nem véletlen, hogy évek óta döntőznek, azt gondolom, hogy az egyik legnehezebb meccs vár ránk ebben az évben. Ferencz még érzi a térdsérülését, de napról napra javul az állapota, jelen állás szerint mindenki játszhat.

 
 
  • 1lalika2019március16.15:46ÚjVálasz

    Ha a FALCO -főleg kezdetben-nem erőlködik,hanem tompitja a Körmendet-és többet ésszel,mint erővel játszik,megfogja a 3 pőontosokat,jobban dob-hakevesebbetis,mint eddig-akkor minden lehet....

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!