A bajnokság második fordulójában, szombaton este hét órától a két évvel ezelőtti bajnok ZTE otthonában folytatja a FALCO.
A találkozót 19 óra 45 perctől a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben közvetíti. Ekkor ér végét a Paks - Haladás focimeccs.
Bencze Tamás edző ezúttal a műtétje után lábadozó Braniszlav Janicsikin mellett Szanati Mátyásra sem számíthat. A fiatal irányító a Pécs ellen sérült meg.
- Mindenképpen győzni szeretnénk. Biztos vagyok benne, hogy a ZTE nem adja majd könnyen magát. Ráadásul a Pécshez hasonlóan nekik is elég kellemetlen szerkezetük, stílusuk van. A ZTE centerei elsősorban elzárás-leválásból szerzik a pontjaikat, nem pozícióból. Nagyon kell figyelnünk arra, hogy ne kapja el a ritmust ellenfelünk. Elsősorban az lesz a kulcs, hogy tudunk teljesíteni a kettő-kettő védésekben. Ha ezt megoldjuk, akkor nem lesz különösebb probléma. Nem aggódok, mert a védekezésünkkel eddig sem volt gond, és ezúttal sem lesz. A kis ember rotációnkból biztos, hogy hiányozni fog Szanati, de most majd egy kicsivel többet játszanak a többiek. Remélem, hogy jövő héten már rá is számíthatunk. Meg fogjuk oldani ezt a problémát is. Vagyunk rá annyian, amennyi szükséges - mondta Bencze Tamás.
Udvarias ZTE
A Zalaegerszeg az első fordulóban három negyeden át tartotta magát a Sopron ellen. A kék-fehéreknek csak egy légiósuk van, így érthető Kiss Attila pesszimista nyilatkozata.
- Ez nem udvariassági kérdés. A Falco az esélyes - jelentette ki a ZTE edzője. - Hosszabb kispad, rutinosabb játékosok, hogy csak két dolgot említsek. Nekünk meg kell próbálni megnehezíteni a szombathelyiek dolgát, úgy kell játszanunk, hogy megteremtsük a győzelmi esélyt. Ha úgy alakulna a mérkőzés, akkor pedig meg is kell ragadni azt. Perine a hét elején sérült volt, de most már bekapcsolódott a munkába és biztos, hogy hasznosabb lesz a játéka, mint volt a Sopron ellen. Kezdi megtanulni a figuráinkat. A sikerhez, de még a részsikerhez is elengedhetetlen azonban a centerjátékunk ugrásszerű javulása.