Will nem utazhat Kínába

Nem sikerült vízumot szereznie a FALCO játékosának, így az előzetes tervekkel ellentétben mégsem utazik el Shenzenbe a Magyar Universiade Válogatottal.

Augusztus 12. és 23. között a kínai Sencsen (Shenzen) városa ad otthont a XXVI. Nyári Universiadénak, amelyen 20 év után ott lesz a magyar férfiválogatott is. Az idei tornán a válogatottat a szolnoki utánpótlásban dolgozó Kmézics Zorán és a FALCO-SZOVA KC Szombathely másodedzője, Csátaljay Gábor irányítja.

A csapat július 11-én, Gyulaházán kezdte meg a felkészülést. A kerethez menetközben csatlakozott a FALCO 24 éves bedobója, Will Tamás, aki a Veszprémi Pannon Egyetem hallgatója.

Sokáig úgy tűnt, Will alapembere lehet a gárdának, ám aztán a napokban kényszerűségből szűkült a keret, aminek áldozatául esett a sárga-feketék játékosa is.

– Az ok egyszerű, sajnos nem sikerült elintézni a vízumomat – mesélte csalódottan honlapunknak Will. – Nagyon el vagyok keseredve, hiszen nem mindig adódik ilyen lehetőség az ember életében. Ráadásul a vezetők is azt mondták nekem, hogy mindenképpen számítottak volna rám, benne lettem volna az utazó keretben. Én is úgy gondolom, hogy ott lett volna a helyem, sokat is dolgoztam érte, hogy ez sikerüljön. Óriási élmény lett volna mondjuk az amerikaiak ellen pályára lépni.

Sokat dolgozott érte, mégis itthon marad
Unger Tamás

– Eleinte rengeteg gonddal küzdött a gyulaházi felkészülés során a csapat. Ahogy hallottuk, nem volt például sem labdátok, sem gyúrótok.

– Szerencsére, mire én csatlakoztam a többiekhez, már megoldódtak ezek a problémák. Kellemesen csalódtam a körülményekben. Gyulaházáról nekem eleinte rögtön az ugrott be, hogy a „világ végén” van. Őszintén megmondom, sokkal rosszabbra számítottam. Kiderült, nagyon barátságos kis falu. Rendben volt az ellátás is, szóval semmi gond nem volt a körülményekkel. De ami a legfontosabb, hogy fantasztikus bagázs jött össze az edzőtábor alatt, nagyon jól éreztük magunkat. Nagyjából az én korosztályomról van szó, én voltam a legidősebb. Bár nem lehetek ott a srácokkal, de nagyon szurkolok nekik. Amennyire csak tudom, figyelemmel fogom kísérni a meccseiket.

– Korábban dolgoztál már együtt jó pár délszláv mesterrel, hiszen Szekulovics, Ivkovics és Lazics is volt az edződ. Kmézics Zoránnak viszont még soha nem voltál a játékosa. Milyen edzőnek ismerted meg?

– Ő is abszolút beleillik a szigorú szerb edző kategóriájába. Eleinte egy kezünkön meg tudtuk számolni, hány mosoly hagyta el a száját. De persze ettől függetlenül jól kijöttünk vele, sőt a végén már néha ő is poénkodott. Pozitív benyomásokat szereztem róla. Az edzőtáborunk alatt nagyon jól fel volt építve a szakmai munka.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Kinézett a cseresznyefára és nekiállt plankingelni

Augusztus 8-án kezdődik az alapozás a FALCO kosárlabdacsapatánál, Will Tamás azonban addig sem unatkozik.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!