Tudd meg még gyorsabban a Falcóról szóló híreket! Klikk, és like facebook oldalunkat!
A hétvégén 90-81-re kikapott Pécsen a Falco-SZOVA-Trend Optika KC Szombathely. A sárga-feketéknél a bemelegítést végigcsinálta, ám a találkozón mégsem lépett pályára Will Tamás. A szurkolók közül sokan találhatták, hogy vajon megsérült-e a 25 éves bedobó.
– Ezt már elég sokan megkérdezték tőlem az elmúlt pár napban, de nem vagyok sérült és nem is vesztem össze az edzővel sem, úgyhogy igazából én sem tudom az okát a mellőzésemnek. Egy picit értetlenül is állok a történtek előtt. Tény, hogy nem esett jól hogy nem léphettem pályára, de most úgy látszik, ez volt a feladatom, hogy a kispadon üljek – mondta Will, aki eddig három meccsen szerepelt a bajnokságban, kétszer kezdőként, 18 perc alatt 4 pontot átlagolt.
Természetesen kíváncsiak voltunk arra is, hogy látta Will „külső szemlélőként” a pécsi meccset.
– Sajnos ugyanolyan rossz volt, mint a többi. Most már benne volt a pakliban, hogy egyszer kikapunk. Pár dologban ugyan már fejlődtünk, de a védekezésben még mindig nem tudtunk előre lépni. Csütörtökön fogadjuk a Paksot, ellenük mindenképpen nyernünk kell. Bízom benne, hogy ez sikerül, mert a jó csapatok ellen általában mindig jól játszunk – zárta szavait Will.
Will Tamás a cikk megjelenése után szót kért, mi pedig teret adunk a gondolatoknak:
Visszaolvasva az interjút, olyan érzésem van, mintha szerintem baj lenne a csapatkohézióval. Nos, ez nincs így. Ha valakinek a cikkből úgy tűnt volna, hogy nincs meg a játékosok és edzők közötti maximális összhang, akkor helyesbítenem kell. Minden rendben van a csapat körül, ugyan olyan jó hangulatban és kölcsönös tisztelettel egymás iránt dolgozunk nap, mint nap. Az, hogy az edző nem tett be, az a munkám része. Ha padon kell ülnöm, akkor ezt fogom tenni, mert biztos vagyok benne, hogy taktikailag minden meccsen felkészült Tamás, és jól hozza meg azokat a döntéseket, amiket meg kell hoznia – mondta Will. – Én nem győzök hálás lenni, hogy ennek a csapatnak a része lehetek, hogy ott tartok, ahol tartok. Ebben nagy része van Tamásnak, aki sok társammal együtt, nekem is megadta azt a lehetőséget, amit más edző nem.