Amennyiben a Falco szombaton hazai pályán legyőzi a Kaposvárt, nemcsak klubtörténeti csúcsot állít fel, hanem meg is nyeri az idei alapszakaszt. Ez a sárga-feketéknek eddig csak egyszer sikerült: 2008-ban, amikor bajnok lett a csapat. Abból az együttesből már csak ketten maradtak hírmondónak: Kálmán László és Will Tamás. Utóbbi játékossal készítettünk villáminterjút.
- Mit vársz a hátralévő két fordulótól? Papíron két könnyebb ellenféllel játszunk.
- Mindenképpen két győzelmet várok. Semmi mással nem lennék elégedett ezek után.
- Mit szólsz ahhoz, hogy szerdán este legyőzte a Kaposvár a Sopront? Ezzel továbbra is nyílt a csata a nyolcadik helyért. Ki lenne jobb ellenfél a negyeddöntőben, a Sopron vagy a Kaposvár?
- Szerintem Sopronban nehezebb nyerni, mint Kaposváron, így jobban szeretném, ha a Kaposvárral játszanánk. De ha úgy alakul, hogy Sopron, akkor sem lehet gond.
- Jelenleg 21 győzelem áll a csapat neve mellett és karnyújtásnyira az alapszakaszgyőzelem. Legutóbb, amikor ez összejött, aranyérem került a nyakatokba. Mit gondolsz, sikerülhet idén is felérni a csúcsra?
- Persze. Csak annyit kell csinálnunk, hogy hazai pályán minden meccsen eggyel többet dobunk, mint az ellenfél. Többet ennél nem is kívánok... :)
- Ha párhuzamot kéne vonni a mostani és a 2008-as sikercsapat között, mi lenne az szerinted?
- Nem tudnék párhuzamot vonni, két teljesen különböző karakterű csapatról van szó, mások az edzések, mások a meccsek, mások a játékosok. Talán csak Kálmán Laci és én vagyunk a párhuzam, bár akkor még nem volt ekkora szerepem. Remélem idén is felérünk a csúcsra.