Vasárnap este 18 órától a Falcót látja vendégül a Körmend. A vasi El Clásicón mindig hatalmas a tét, de a mostani győztes ráadásul a tabellán is lehagyja riválisát. Ősszel az Aréna Savariában a sárga-feketék simán győztek, ám a két csapat legutóbb múlt héten a Magyar Kupa negyeddöntőjében is találkozott, és Győrben a körmendiek ütötték ki a Falcót.
Szrecsko Szekulovics, a Falco-Vulcano KC vezetőedzője: Óriási mérkőzésre van kilátás, amiről jól tudjuk, hogy mennyire fontos a szurkolóknak. A kupában kikaptunk a Körmendtől, de azóta eltelt tíz nap, és a vasárnapi egy teljesen új meccs lesz. Biztos vagyok abban, hogy nem tudunk még egyszer annyira gyengén játszani, mint akkor Győrben. Borzasztóan támadtunk, nem tudtunk kosarat dobni, utána pedig teljesen elvesztettük a ritmust, és vége is lett a meccsnek. Az volt a legrosszabb mérkőzés, amit játszottunk a szezonban. A héten ennek ellenére nem volt gond a hangulattal a csapatnál, a srácok nagyon jól dolgoztak, és szeretnék kijavítani a tíz nappal ezelőtti fiaskót. Úgy érzem, hogy jól fel tudtunk készülni a vasárnapi rangadóra. Kicsit zavaró, hogy a Körmend a héten igazolt két új játékost, valamint Horti esetleges visszatérésével is bővülhet ellenfelünk rotációja. Nehéz dolgunk lesz, hiszen a Körmend is veretlen hazai pályán, de már nagyon várjuk, biztosan egy óriási meccset láthatnak a szurkolók. Zsigeranovics egy kisebb deréksérüléssel bajlódik. A kórházban kapott infúziót és gyógyszereket is, de ott lesz a mérkőzésen.
Gasper Potocnik, az Egis Körmend vezetőedzője: Kemény Magyar Kupa, fárasztó utazás és a Chalon elleni nehéz meccsen vagyunk túl, így továbbra sincs teljesen optimális állapotban a csapat, betegségek és sérülések nehezítik a dolgomat, míg a Falco tíz napon keresztül készülhet a holnapi összecsapásra. Nagyszerű csapat a szombathelyi, a múltkori kupameccs ellenük már egyáltalán nem számít semmit, el kell felejtenünk, ez egy teljesen új találkozó lesz, amire a lehető legjobban igyekszünk felkészülni. Mindenki tudja, hogy hazai pályán sokkal veszélyesebbek vagyunk mindenkire, bízunk benne, hogy ezt kihasználjuk, ha sikerül véghezvinni a parketten azt a játékot, amit eltervezünk, nagy esélyünk lesz a győzelemre. Nehéz és korai egyelőre arról beszélni, hogy kik fognak játszani holnap, legtöbbjük sorsa a meccs előtt közvetlenül dől el. Dickerson csupán szombat reggel érkezett meg hozzánk, így nem tudott még velünk edzeni, Kromah már régebb óta Körmenden tartózkodik, de mivel a hét közben Franciaországban volt jelenésünk, csupán két tréninget töltött a csapattal. Horti bokája jobban van már, de nem szeretnék vele kockáztatni, természetesen minden meccs nagyon fontos, de nem lenne okos dolog, ha idő előtt bevetnénk, és rásérülne. Az ő játékáról is holnap döntünk.