Szombaton este a FALCO-SZOVA KC Szombathely idei első bajnokiját a Pécsi VSK-PANNONPOWER ellen játszotta.
Bár nem volt teltház, remek hangulatot hozott össze a mintegy 2500 néző. Nagy tapsot kapott a 2008-as bajnokcsapat két tagja, Andrija Csirics és Szrecsko Szekulovics edző, akik most már a baranyaiakat erősítik.
Az elején még fej-fej mellett haladtak a csapatok. A vasiaknál elsősorban Timberlake és Pantelics, míg a túloldalon Vasojevics és Csirics játszott jól. A kezdeti adok-kapok után elkezdett védekezni a FALCO. Nem is akárhogy. Zseniálisan. Hiába kért időt Szekulovics, nem sikerült rendezniük a sorokat. A negyed közepétől már 10 pont volt a két csapat között. Eilingsfeld egyszerűen szenvedett Panteliccsel szemben. A szerb magasember remekül védekezett és a pontokat is szállította. Míg a magyar center 10 perc után már 3 hibánál tartott. A fekete-fehérek egy fél pályás triplával a dudaszó pillanatában 26-16-ra módosították az eredményt.
A második negyed elején hosszú percekig színmagyar csapattal játszottunk. A különbség azonban így sem csökkent. A Pécs tehetetlen volt. Az Aréna Savaria valósággal felrobbant, olyan hangulat volt. Már mindenki azt hitte, a vártnál simábban alakul a találkozó, amikor a negyed végét elrontottuk, védekezésben elemi hibákat vétettünk, a vendégek számolatlanul dobták a triplákat. A félidőben 45-36 volt az állás.
Nem telt el öt perc sem a szünet után, amikor már 14 ponttal vezettünk. Szekulovics mester megint időt kért. Ezúttal több hibával játszunk, mint az első félidőben, de a lényegi kérdés így sem változott. Folyamatosan őriztük a 13-15 pontos előnyünket. Az utolsó játékrész előtt 63-48 volt ide.
Picit könnyelműsködtünk az utolsó 10 perc elején, ismét fényt kaptak Csiricsék. Aztán időt kért Bencze Tamás, ami meghozta a várva várt sikert. 77-64-re nyertünk. Teljesen megérdemelten.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!