Könnyen lehet, hogy az alapszakasz utolsó előtti fordulójában rendezik a szezon utolsó vasi rangadóját. Az elmúlt időszakban a sárga-feketék uralták a két csapat derbijeit, ám ezúttal a papírforma egyértelműen a hazaiak mellett szól. Persze ez az, ami ilyenkor egyáltalán nem számít...
- Nem mi vagyunk az esélyesek a szomszédvári rangadón, főleg most nem, hogy a Szeged ellen egy nem várt vereséget szenvedtünk el szerdán. A Körmend nagyon jó passzban van, önbizalommal telve várhatja a mérkőzést. Játékosai gyorsan passzolják a labdát, sok egy-egy, illetve tranzíciós játékot alkalmaznak. A felállt védelem ellen is sok betöréssel és kiosztással apellálnak. A szó szoros érelmében klasszikus kosárlabdát játszanak. Persze minden meccs más és más, és mivel rangadóról van szó, hiába játszunk idegenben, mi sem vagyunk teljesen esélytelenek. Ehhez azonban sokkal összeszedettebben és pontosabban kell játszanunk, védekezésben sokkal többet kell beszélniük egymással a játékosoknak. Ha ezen tudunk javítani, akkor győzhetünk. Bazsó és Simon biztosan nem játszhat, Bognár mozgásán szerdán is látszott, hogy még nincs 100 %-os állapotban, de rá valószínűleg számíthatok holnap - mondta Kálmán László edző.
Magasan kvalifikált, nagyon jó csapat a Falco
A kupagyőztes Körmend legutóbb a bajnoki címvédő Szolnok otthonában nyert, ezzel bebiztosította helyét a felsőházban.
- Sok újdonságot nem lehet elmondani egy ilyen mérkőzés előtt. Mindkét csapat számára nagy meccs lesz, ilyenkor nem számít, hogy ki hányadik a tabellán, az sem, hogy mi szolnoki győzelmünkkel bejutottunk a felsőházba, és az sem, hogy a Falco legutóbb odahaza kikapott a Szegedtől. Ellenfelünk egy magasan kvalifikált, nagyon jó csapat. Ez most már egy teljesen más Falco, mint volt ősszel. Nemrég szinte teljesen megújult a keretük, ezért még helyenként keresik a helyüket. A magyar játékosaik közül Váradi, Bognár és Lekli is sokat segít, illetve van négy külföldijük, akik nagyon sokszínűek. Elég széles a támadó repertoárjuk, közelről és távolról is elég jól dobnak, sok gyorsindítást használnak, és a pick and rolljaik is veszélyesek. Nem véletlen, hogy szoros meccset játszottak idegenben a Szolnokkal, az Albát pedig legyőzték odahaza. Ahhoz, hogy nyerni tudjunk, jól kell védekeznünk. A városban már mindenki erről a meccsről beszél, és abban is biztos vagyok, hogy a játékosok is kellőképpen motiváltak mindkét oldalon. Tegnap nem edzett mindenki, vannak kisebb sérültjeink, az, hogy holnap ki fog tudni játszani, az esti edzés után derül ki - mondta Teo Cizmic, a Körmend edzője.