Akár kiesési rangadóként is aposztrofálhatnánk a szombat délutáni Nyíregyháza – Falco derbit, ám miután a hét elején az első osztályú férfi klubok képviselői azt a javaslatot tették a szövetség felé, hogy az utolsó helyezett ne búcsúzzon a legjobbaktól az idei szezon végén, így végül is teher és tét nélkül várhatják a sárga-feketék a hétvégi bajnokit.
Ennek ellenére azért a sereghajtó otthonában illene nyerni, legalább úgy, mint november 23-án (69-93). A Falco viszont most nincs jó formában, legutóbbi négy meccsét egyaránt elbukta, ráadásul Andjelko Manics fiai ezúttal is a sérült Chad Timberlake nélkül lesznek kénytelenek kiállni.
A mérkőzést a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.
- Nagyon nehéz mérkőzés lesz. Nem vagyunk valami jó formában, legutóbb simán kikaptunk Szegeden, a Nyíregyháza viszont könnyedén verte a Jászberényt. Saját csapatomtól mindenképpen javuló formát várok, főleg támadásban, mert az utóbbi időben rendesen döcögött a játékunk. Nagyon oda kell figyelnünk ellenfelünk három légiósára, remekül működnek a Walker-Poscic páros kettő-kettői, ezeket jól kell védenünk. Timberlake továbbra is sérült, a többiekre számíthatok - mondta Mandics edző.
Sok a sérült Nyíregyházán
Sitku Ernő, a hazaiak korábbi legendája, jelenlegi edzője ennek ellenére is győzelmet vár csapatától.
- Biztosan nehéz mérkőzés lesz, már csak azért is, mert sok a sérültünk. Polyák és Kósa már korábban kidőlt a sorból, most pedig Mohácsi is térdsérüléssel bajlódik. Mindezek ellenére szeretnénk nyerni, úgy gondolom, hogy erre jó esélyünk is lehet. Már csak azért is más lesz ez a meccs, mint a korábbi, mert az alapszakasz óta új légiósaik vannak a szombathelyieknek. Biztosan lesznek nálunk is bizonyos változtatások, fogunk olyan szerkezetben is játszani, amiben eddig nem, vagy csak kevesebbet - vélekedett Sitku Ernő, az NYKK edzője.