Újra legyőzné az Albát a Falco

Bár a vendégeknél két játékos sérült, kettő pedig eltiltott, így sem lesz könnyű dolga a Szekulovics-legénységnek.

Csütörtökön este az alapszakasz-győztes Alba Fehérvárt látja vendégül a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely a felsőház második körében. Az első fordulóban a sárga-feketék kikaptak Szolnokon, a fehérváriak pedig szabadnaposak voltak. A két csapat legutóbbi szombathelyi találkozását a Falco nyerte simán, 89-61-re. A kupagyőztesnél nem játszhat eltiltás miatt Winston Shepard és Alhaji Mohammed, Tóth Péter és Bradford Burgess pedig sérülés miatt hiányzik.

Szrecsko Szekulovics, a Falco vezetőedzője: Nehéz mérkőzésre számítok, az Alba nagyon jó csapat, nem véletlenül nyerte meg az alapszakaszt. Nagyon nehéz játszani a fehérváriak ellen, de idehaza veretlenek vagyunk, és azok is akarunk maradni. A felsőházban minden mérkőzés egy rangadó, de célunk, hogy továbbra is megvédjük a hazai pályánkat. Tudjuk, hogy Shepard és Mohammed nem játszhat, de ez nem jelenti azt, hogy gyenge lesz az Alba, hiszen így is hét-nyolc jó játékosa van a rotációban. Felkészülünk és remélem, hogy tudunk nyerni. Kovács Péter Szolnokon kicsit rásérült a bokájára, szerencsére nem történt nagy baj, és szerintem játszani fog.

Braniszlav Dzunics, az Alba vezetőedzője: A Falco ellen idegenben kezdjük a középszakaszt, melynek olyan céllal vágunk neki, hogy megtartsuk jelenlegi pozíciónkat. Olyan csapat otthonában lépünk pályára, amely eddig hazai pályán nem veszített meccset, és amely a bajnokság végén akár a dobogóra is felérhet. Nálunk vannak problémák a sérült és eltiltott játékosok miatt, de azon dolgozunk, hogy ezeket megoldjuk. Szó sincs arról, hogy feltartott kezekkel mennénk Szombathelyre, a maximumot próbáljuk nyújtani, és majd meglátjuk, mi sül ki belőle.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!