Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Újabb válogatott játékost jelentett be a Falco

Somogyi Ádám is a sárga-feketék játékosa lesz a következő szezonban.
-----

Somogyi személyében újabb magyar válogatott érkezett Szombathelyre. Ádám az utóbbi két évben a magyar NBI/A csoportjában bizonyította, hogy remek játékos és fizikálisan felkészült a terhelésre. 2019/2020 és a 2020/2021-es szezonban a DEAC csapatában összesen 37 alapszakasz mérkőzésen lépett pályára, amelyeken átlagban 5,5 pontot és 3,7 lepattanót szerzett. A magyar bajnokságban a legjobb mérkőzését a Körmend csapata ellen játszotta, ahol 15 pontot és 10 lepattanót szerzett - írja róla a klub honlapja .

Az új szerzemény nyáron igazolt a kétszeres Bajnokok Ligája győztes Hereda San Pablo Burgos csapatához hosszú távú szerződéssel. A spanyol csapatnál a felkészülési mérkőzések többségén pályára lépett, és többször jó teljesítménnyel segítette csapatát. A spanyolok az előző hét végén úgy döntöttek, hogy ebben a szezonban még nem tartják aktív keretükben a korábban három évet is Spanyolországban nevelkedő játékmestert, mivel egyelőre nem tudnak megfelelő mennyiségű játékidőt biztosítani Ádámnak, akivel hosszú távon számolnak. A felek megegyeztek abban, hogy a Spanyolországban is hazai nevelésűnek számító irányítót a 2021/22-es évad végéig kölcsönadják.

A kölcsönadás kapcsán külön kikötés volt, hogy erős bajnokságban, mindenképp nemzetközi kupában is szereplő csapat legyen Ádám idei állomáshelye, így esett végül a Falco KC Szombathelyre a választás. Ennek vonatkozásában történt egy alaposabb egyeztetés a FIBA-val is. A BL-szereplő szombathelyi csapat felelt meg a lehető legtöbb körülménynek, így sikerült gyorsan megegyezni, és Ádám már ma csatlakozhat Milos Konakovékhoz – tudtuk meg a játékos közvetítőjétől, a You First Sports irodától.

Somogyi Ádám nyilatkozata: Nagyon örülök, hogy egy legendás múlttal rendelkező, igazi győztes klubnak lehetek a része. Igyekszem a legjobb tudásom szerint segíteni a csapatnak, hogy a tavalyi, történelmi szezonját is felülmúlhassuk együtt. Nagyon izgatottan és motiváltan várom a szezon kezdetét.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tovább erre az oldalra