Újabb nagy meccs előtt a Falco, szombaton a Paks jön az Arénába

Az 'Atom eddig ugyanúgy veretlen, mint a sárga-feketék.

Alig is szusszanhattunk egyet a Falco szerdai BL győzelme után, szombaton máris újabb fontos meccs következik a csapat számára, ezúttal a bajnokágban. A Paks érkezik Szombathelyre.

Az a csapat, amely a Falcóhoz hasonlatosan még veretlen, többen pedig a legjobb formában lévő magyar csapatnak tartják. Lehet, csak eddig még nem találkoztak a Falcóval, de ezt már mi tesszük hozzá, de szombaton este minden kiderül.

Mint emlékezhetünk az atomosok tavaly csak bukdácsoltak a bajnokságban, erre az évre azonban alaposan megerősödtek, többek között például Benke Szilárddal és Chandlerreal. Állítólag ők ketten veszélyes párost alkotnak.

Visszatérve azonban a szerdai BL meccs tanulságaira, ha a Paks olyan védekezést kap, mint amilyet az olaszok, azzal ők sem tudnak sok mindent kezdeni.

Falco - Pécs bajnokság 2024
Mészáros D. Zsolt

A szerdai meccs után Milos Konakov is a védekezésről beszélt: "A játékosaim negyven percen keresztül maximálisan koncentráltak – és köszönet a szurkolóinknak, nagyon kellett a segítségük, elképesztő, ahogy buzdítottak minket. A védekezéssel tudtuk megnyerni a mérkőzést. A fiúk hittek a győzelemben, akkor is, amikor nem működött a támadójátékunk, nagyot küzdöttek."

Nincs másra szükség szombaton sem. S ha már a BL, most is bekerült a hét csapatába Perl Zoltán. A csapat tagjai: Perl Zoltán, Errick McCollum, Christian Vital, Gytis Radzevicius és Thomas Kennedy.

Perlt másodszor választották be a hét csapatába ebben a szezonban, ráadásul az első héten ő nyerte meg a szurkolói szavazását.

Aki kimaradt, nem marad le teljesen, mert ide teszünk egy bővebb összefoglalót, hátha ez is kedvet csinál ahhoz, hogy szombaton is kimenjenek a meccsre. Nem bánnák meg.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!