Új edzővel fogadja a Szeged a Falcót

A 2012-es év utolsó kosármeccse jön.

Szegeden zárja az évet a Falco. Az NB I-es kosárlabda bajnokság 14. fordulójában a sárga-feketék szombaton este hat órától az edzőváltáson áteső, utolsó előtti Szedeák vendégei lesznek. A találkozót a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.

A nagy távolság miatt a csapat már pénteken délután 2 órakor elindult. Ma délelőtt még edzettek egyet az Arénában, holnap délelőtt pedig már az Újszegedi Sportcsarnokban tart dobóedzést fiainak Bencze Tamás edző.

– Ezúttal szerencsére senki nem sérült, senki nem beteg, így a legerősebb csapatunkkal állhatunk fel. Egészen biztató játékot nyújtottunk a Zalaegerszeg ellen, különösen a védekezésünk tetszett három negyeden keresztül. Ha meg tudjuk ismételni azt a játékunkat, és 70-80 ponton tartjuk ellenfelünket, akkor nyerhetünk, hiszen annyit mi is tudunk dobni idegenben. Ettől függetlenül nehéz meccsre számítok, és nem csak azért, mert most edzőt váltott a Szeged, hanem mert Vidáék hazai pályán elég erősek. Szerintem a keretük sokkal jobb annál, mint ahol most a tabellán állnak, én legalábbis előzetesen azt vártam, hogy sokkal jobban fognak szerepelni ebben a bajnokságban. Van három légiósuk, egy honosított irányítójuk és Csorvási személyében egy magyar válogatott centerük. A kispadról pedig olyan játékosok tudnak beszállni, mint például Vida Máté, aki jól szervezi a játékot, Tanács Attila, aki elég ponterős, vagy Kiss Zsolt, akit egy pillanatra sem szabad üresen hagyni, mert életveszélyesen dobja a triplákat. Bár ez szinte mindenkiről elmondható náluk, talán Csorvási Milán a kivétel. Mindenki bátran és jól dobja a hármasokat. A másik dolog, amire figyelnünk kell, az a két centerük összjátéka. Gyakorlatilag minden csapatnak 15-20 pontokat dobnak fejenként. Arra kell törekednünk, hogy ennél többet ne szerezzenek, de mivel elég sokat próbálkoznak, ezért inkább a többiekre kell figyelni, hogy ne jöjjön még hozzájuk 2-3 ember – mondta Bencze.

Jól ismerik a Falcót

Az NYKK elleni szerdai fiaskó után a Szedeák elköszönt Molnár József edzőtől, akinek a helyét a gárda korábbi trénere, Bonifert Domonkos vette át.

– A múlttal nem szeretnék foglalkozni, a történteket lezártuk, most már csak előre tekintünk. Reméljük, hogy mentálisan egy kicsit fel tudjuk rázni a csapatot, és akkor egy jó meccset tudunk játszani egy igazi élcsapattal. A szombathelyiek tele vannak ex-szegediekkel, az edzőjüket és két külföldijüket is jól ismerjük. Elsősorban Kálmán Laci irányító játéka és a három légiós határozza meg a Falco játékát. Rájuk tehát mindenképpen figyelnünk kell. Próbálunk a védekezésünkön változtatni, mert az utóbbi időben azzal komoly problémák voltak, reméljük, hogy ez sikerül – mondta Bonifert Domonkos.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!