Tét nélküli meccsel zárta nemzetközi szereplését a 2017/18-as szezonban a Falco, amely az anyagi csőd szélére kerülő Karpos Szokoli vendége volt. A magyar gárdát húszfős szurkolótábor is elkísérte Macedóniába.
A betegeskedő légiós, Milos Borisov nem öltözött át, csak civilben nézte társait, akárcsak a hasmenéssel bajlódó válogatott center, Tóth Norbert. Az első három percben nagyon gyenge volt a színvonal, ettől függetlenül végig „tutultak” a lelkes vendég drukkerek. Pillanatok alatt átrohant a Falco tini ellenfelén. Egyértelműen Perl Zoltán volt a vezér, aki ezúttal is klasszis teljesítményt nyújtott: ha kellett blokkolt, jól védekezett, labdákat és lepattanókat szerzett, gólpasszt adott és természetesen a pontgyártásból is kivette a részét. Nem tudták tartani a macedónok, Kucsora Csaba kosarával alakult ki a 8-24-es első negyedbeli eredmény.
A folytatásban a húszat, majd a harmincat is átlépte a különbség, ekkor főleg a fiatal Durázi Krisztofer villogott. 21-56 állt a táblán a 20. perc végén. Szrecsko Szekulovicsnak nem volt sok mondanivalója a félidőben, a Falco be sem ment az öltözőbe…
A fordulást követően másfél perc után jött egy 0-5, és máris negyven volt közte. Majd a harmadik negyed végére az ötvenet is átlépte a differencia (32-83). Érdekesség, hogy a harmadik felvonásban nem is volt fault egyik oldalon sem.
Négy perccel a vége előtt meglett a hatvan is. Brutális volt a különbség a két csapat között, pedig a Falcóban sem éppen öregek játszottak: Perl (22), Váradi (22), Hódi (21), Kucsora (19), Durázi (19), és Dancsecs (17)…
Alighanem a FIBA Europe Cup történetének legsimább meccsét játszotta egymással a két gárda.