Szombaton este hat órától az Alba vendége lesz a Falco a kosárlabda bajnokság alapszakaszának záró fordulójában. Tét már egyik csapat számára sincs, hiszen bármi lesz is az eredmény, a Falco már megnyerte a rájátszás előtti etapot, az Alba pedig mindenképpen második.
Innen nézve nevezhető vagy felfogható ez a derbi egy laza edzőmeccsnek is, de egyáltalán nem az. A Falco számára az utolsó tétmeccs a jövő hétvégi magyar kupa négyes döntő előtt, nem mindegy tehát, hogy oda kellően élesen érkeznek-e, vagy sem. Fölfogható így ez a meccs egy arra való felvezetésnek is, lazítani tehát már csak emiatt sem ajánlatos.
Illetve azért sem, mert az sem mindegy, hogy azután a rájátszásba milyen szájízzel érkezik az a két csapat, amelyik minden emberi számtás szerint 2023-után idén is a döntőt vívja majd. Innen nézve pedig ez a meccs arra egy erőfelmérés vagy viszonyítási pont.
Ne feledjük, ebben a szezonban már kétszer találkozott egymással a két csapat (a bajnokságban és a kupában), és mindkétszer magabiztos Falco siker született. Igaz, mind a két meccs Szombathelyen volt. Nem ártana ezt a sorozatot idegenben is folytatni.
Már csak azért sem, mert a vélelmezett bajnoki döntőbe – szombathelyi szempontból – nem ártana azzal a tudattal megérkezni, hogy az Alba úgy látja, az idei Falcót lehetetlen legyőznie, bár az a tavalyi döntőben kétszer is sikerült.
Mondhatjuk, hogy csak ennyi a tét, de azt is, hogy ez sem kevés. Szombaton este minden kiderül, jövünk a tudósítással, addig is felvezetőnek itt van a legutóbbi bajnoki meccs összefoglalója: