Tét nélkül, de mégsem

A Falco szerdán este, utolsó alapszakasz meccsén a Nyíregyháza vendégeként teheti fel a pontot az i-re.

Szurkolók nélkül, az NB II-es Nagykálló csarnokában – mivel a Bujtosi Szabadidő Sportcsarnokban tenisz kupát rendeznek – fejezi be az idei alapszakaszt a Falco. A találkozó a helyezésekről már nem dönt, hiszen a sárga-feketék már szombaton bebiztosították első helyüket, míg a Nyíregyházának a Jászberény kecskeméti veresége miatt már nem kell aggódnia az osztályozó miatt.

– Mi egyáltalán nem úgy állunk hozzá ehhez a meccshez, hogy már nincs tétje – mondta Bencze Tamás edző. – Minden találkozó értékkel bír. Sok apró dolog van, ami miatt nyernünk kell, ezért is utazunk teljes csapattal. Bár most nem vagyunk győzelmi kényszerben, de saját magunkkal szemben vannak elvárásaink. Szeretnénk tovább nyújtani a szombathelyi klubcsúcsot, és megszerezni 23. győzelmünket is az alapszakaszban, másrészt a Kaposvár meccshez hasonlóan elvárom a kezdőcsapatomtól, hogy olyan rajtot produkáljon, mint a Kaposvár ellen, hogy a cseréink több lehetőséghez jussanak. A cseréktől pedig azt várom, mint ahogy szombaton is, állják meg a helyüket, bizonyítsák, hogy tízen vagyunk, hiszen ez a play-off-ban nagyon fontos lesz. Felkészültünk a Nyíregyházából, elsősorban a két amerikai szabja meg a fazonjukat, illetve Fekete kettő-kettői határozza meg a játékukat Szombathelyen nagyon jól védekeztünk velük szemben, ezért is volt olyan könnyű az a meccs.

A nagy távolság miatt a csapat már ma délután fél kettőkor elindult.

Bár zártkapus meccs lesz, aki szerdán este hat órától a Nyugat Rádiót hallgatja az FM 88.4-en vagy a www.nyugatradio.hu weboldalon, nem marad le semmiről.

Szerettek volna szépen búcsúzni

A hazaiak mestere, Ferenczi Tamás sem örült annak, hogy a pálya hitelesítése során a rendőrség úgy döntött, nem engedhetnek be szurkolót a szerda esti összecsapásra.

– A hétvégén eldőlt, hogy nem kell osztályozót játszanunk, így mindenféleképpen úgy készültünk, hogy hazai közönségünk előtt szerettünk volna szépen búcsúzni az idei, viszontagságos szezontól. Sajnos erre nem lesz lehetőségünk. A célunk így az, hogy felszabadultan, teher és nyomás nélkül játsszunk. Minden játékosomnak szeretnék megfelelő lehetőséget biztosítani, illetve természetesen, ha lehetőségünk lesz rá, szeretnénk ezt a mérkőzést megnyerni – mondta Ferenczi.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!