A tavalyi döntő résztvevői találkoznak Székesfehérváron szombat este, amikor az Alba Fehérvár a Falcót látja vendégül a felsőházi középszakasz harmadik fordulójában. A második helyezett szombathelyiek szerdán szabadnaposak voltak, az egy győzelemmel kevesebbet számláló Alba pedig Kecskeméten tudott nyerni.
Braniszlav Dzunics, az Alba Fehérvár vezetőedzője: A Falco az idei szezonban nagyon erős csapat, talán erősebb is, mint az előző bajnokságban, amikor a döntőig menetelt. Azonban mi sem vagyunk gyengék és vannak ambícióink, ennek ellenére nehéz mérkőzésre számítunk. A csapattól azt várom, hogy azt nyújtsa, amire képes. A saját játékunkat szeretnénk játszani, próbálunk minél jobban védekezni. Érdekes meccs lesz abból a szempontból is, hogy mi vagyunk az egyik legjobb védekező csapat, a Falco pedig az egyik legjobb támadó. Mindenkire számíthatok.
Szrecsko Szekulovics, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Nehéz meccsre, igazi rangadóra számítok, az Alba nagyon erős hazai pályán. Jól jött a szünet, egy hetet végig tudtunk normálisan edzeni. Sajnálatos hír, hogy Taylor biztosan nem játszik, elhunyt a nagymamája, ezért hazautazott. Ha jól tudom, hétfő este tér vissza. Nagy kár, hiányozni fog egy center a rotációból. Norfleet bokasérülés miatt az elmúlt két napban nem edzett, kérdéses a játéka holnap. Nagyon kell fókuszálnunk, a legutóbbi Alba elleni meccset az utolsó percekben veszítettük el, akkor nem volt elég koncentráció és eladtunk három labdát. Erre most figyelnünk kell, és fontos lesz, hogy kontrolláljuk a lepattanókat, hiszen ellenfelünk nagyon atletikus csapat. A Lóránt-Keller centerpáros nagyon veszélyes, figyelnünk kell rájuk is.