Van miért törlesztenie a Falcónak a Péccsel szemben. A baranyaiak ugyanis a bajnokságban előbb egy ponttal legyőzték a sárga-feketéket a Lauber Dezső Sportcsarnokban, majd a Magyar Kupa nyolcas döntőjében valósággal kiütötte a szombathelyieket Csirke Ferenc alakulata. Most azonban egyértelműen a vasiak számítanak a találkozó esélyeseinek, nemcsak azért, mert az Aréna Savariában eddig csak a címvédő Szolnok tudott nyerni, hanem azért is, mert Nelson, Walker, Bíró és Harazin is sérült.
- Van mit törlesztenünk a PVSK-val szemben, hiszen idén kétszer kikaptunk tőlük, egyszer idegenben, egyszer semleges pályán. Szeretnénk visszavágni nekik, de tisztában vagyok vele, hogy nem lesz egyszerű. Folytatni akarjuk a hazai jó sorozatunkat. Az új játékosok még nem illeszkedtek be igazán, hiszen ehhez több idő kell, de ahogy egyre több edzésen vesznek részt, ez is alakul, egyre jobban megértik magukat a többi játékossal. A Pécs ereje a csapatjátékban rejlik, de vannak remekül egy-egyező játékosaik, mint Popadics vagy Budimir, akikre szintén fel kell készülni. Csak jó védekezéssel, csapatként játszva győzhetjük le őket - mondta Kálmán László, a Falco edzője.
Három tőmondat
Ennyit volt hajlandó nyilatkozni Csirke Ferenc, a PVSK edzője.
- Új Falcóhoz megyünk, amely nagyon erős. Megpróbálunk nyerni. Nálunk mindenki jól van - mondta Csirke.