Kár lenne megint ecsetelni, hogy milyen körülmények között szenvedett nagy arányú vereséget szombaton Székesfehérváron a FALCO. Aki ott volt, úgyis látta.
Tény azonban az is, hogy Gosa-ék harmatgyenge produkciója nem ért győzelmet a párharc első meccsén.
A kék-fehérek a hétvégén csatát nyertek, de a háborút még nem.
Bízzunk a szebb folytatásban, Bencze Tamás edző mindenesetre ígéri, játékosai ezúttal mindent elkövetnek majd azért, hogy egyenlítsenek.
- Teljesen egyértelmű, hogy jobb volt nálunk szombaton az Albacomp, de miután visszanéztük videóról a meccset, továbbra is fenntartom a mérkőzés utáni nyilatkozatomat, mely szerint a faultok megítélése nem volt egyenlő mindkét fél számára. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem a játékvezetők miatt kaptunk ki, egy 28 pontos vereséget furcsa is lenne csak rájuk fogni, de ehhez a nagy arányú zakóhoz ők is kellettek. Természetesen levontuk a következtetéseket, megbeszéltük, mit hibáztunk. Védekezésben nem azt csináltuk, amit megbeszéltünk, hagytuk, hogy a saját játékukat játsszák. Támadásban pedig rendre kizökkentettek minket a saját ritmusunkból, elkezdtünk egyénieskedni. Bízom benne, hogy ezúttal szoros meccs lesz, és nyerni tudunk. A szurkolóink előtt pedig le a kalappal, hiszen végig űztek-hajtottak minket. Huszonnyolc pontos vereség után is tapsot kaptunk, azt hiszem, minden kosárlabdázónak az az álma, hogy ilyen szurkolóik legyenek. Ígérem, hogy kedden értük is fogunk harcolni és a 100 % helyett 200 %-ot fogunk nyújtani - mondta Bencze Tamás.
Pankár Tibor meggyógyult, így csak Szanati Mátyás lesz az egyetlen hiányzónk.
Dzunics nehezebb meccset vár
Idén eddig háromból háromszor legyőzte az Albacomp a FALCO-t, ám mindközül a szombathelyi meccs volt a legszorosabb (81-85). Talán ezért is gondolhatja azt Braniszlav Dzunics, a vendégek mestere, hogy nehezebb találkozó vár rájuk, mint volt a szombati.
- Nehezebb meccsre számítok, mint volt a szombati. Persze egy hasonló forgatókönyvvel azért most is kiegyeznék. A mi szempontunkból azért kicsit szerencsésen is alakultak a dolgok az első meccsen, hiszen a FALCO két kulcsjátékosa, Doyne és Alekszejev is hamar faultproblémákba került. Mindenesetre mi jól játszottunk, és továbbra is szeretnénk csak saját magunkkal foglalkozni. Továbbra is tartom, hogy nem lefutott még ez a párharc, hiszen nincsenek olyan nagy különbségek a csapatok között. Komolyan kell vennünk a meccset.
A vendégeknél a hétvégén megsérült Damian Hollis, így ő biztosan kihagyja az összecsapást.
A találkozót a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.