Szomszédvári rangadó előtt a Falco

Csütörtökön este ismét hazai pályán szerepelnek a sárga-feketék, ezúttal a ZTE ellen.

Ismét hazai pályán játszik bajnokit a Falco, ezúttal az Aréna Savaria telítettsége miatt csütörtökön este fél héttől. Az ellenfél a szomszédvár Zalaegerszeg csapata lesz, amely a hétvégén zsinórban elszenvedett öt vereség után legyőzte a Kecskemétet.

Az összecsapást a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.

- Most már sokkal gördülékenyebbek voltak az edzéseink, kezdjük megismerni egymást a fiúkkal. Természetesen még nagyon sok munka vár ránk, de már kezdik érezni, hogy mit várok el tőlük. Láttam a ZTE-Kecskemét meccset, és azt kell, hogy mondjam, nagyon harcos, jó csapata van az egerszegieknek. Ezt mi sem mutatja jobban, minthogy két légióssal is legyőzték a második helyezettet. Úgy vettem észre, hogy gyorsindításokból sokkal veszélyesebbek, mint felállt védelem ellen. Nagyon oda kell figyelnünk, és meg kell próbálnunk nekünk diktálni a mérkőzés ritmusát, nem szabad belemennünk egy rohanós játékba, mert az nekik jobban fekszik, mint nekünk. Hazai pályán játszunk, most már otthon nem veszíthetünk több meccset. Nagyon kemény dolgunk lesz, de muszáj lesz nyernünk - mondta Mandics.

Timberlake-ből és Zagoracból készülnek

A vendégeknél Doug Plumb továbbra sem bevethető, így sem marad azonban két légióssal a ZTE, hiszen a hétvégén leigazolták Vernon Teelt, akinek a papírjai már megérkeztek, így minden akadály elhárult az elől, hogy Szombathelyen debütáljon.

- Az új játékosunk rengeteg új információt kapott, úgyhogy azt majd a játék képe dönti el, hogy mennyit lesz a pályán - kezdte mondandóját Völgyi Péter, a zalaiak mestere. - Vasárnap éjjel érkezett meg, úgyhogy még átállással is küszködik, de bízom benne, hogy segítségére lesz a csapatnak. A Falco sokkal erősebb annál, mint amit a helyezése mutat, úgyhogy igazán nagy bravúr lenne, ha tudnánk nyerni Szombathelyen. Mindkét csapat egy kicsit alulteljesített az utóbbi időben, viszont a Falco is és mi is győzelemmel hangoltunk a rangadóra. Elsősorban a Timberlake-Zagorac duót kellene kikapcsolnunk a játékból. Az új edzőnek a Kaposvár ellen még nem volt ideje változtatni csapata játékán, de azóta már eltelt egy hét, úgyhogy biztosan lesznek új elemek, igyekszünk majd azokat minél jobban lereagálni a pályán és a kispadon egyaránt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!