Szombaton akár matematikailag is alapszakasz első lehet a Falco

Ennek egyik feltétele a ZTE idegenbeli legyőzése.

A bajnokság 24. fordulójában a Zalakerámia ZTE KK a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely ellen lép pályára.

A két edző a BB1-nek nyilatkozott a meccsről:

Matthias Zollner, Zalakerámia ZTE KK: “Azt gondolom, hogy a Falco minden meccsen a favorit, hiszen a válogatott játékosok nagy része a szombathelyi csapatban játszik. Mi szeretnénk hétről hétre jobb formát mutatni, azt gondolom, hogy jelenleg jó úton járunk. A válogatott szünet óta folyamatosan fejlődünk, amit ezen a mérkőzésen is szeretnénk bebizonyítani. Ha minden jól megy és jól tudunk játszani támadásban, valamint védekezésben is egyaránt, és a lepattanókat is leszedjük, akkor meglátjuk, hogy lesz-e újabb esélyünk a győzelemre.”

Milos Konakov, Falco-Vulcano Energia KC Szombathely: “Új edző érkezett Zalaegerszegre és a válogatott szünetet követően jól játszik a csapat. Még három mérkőzés hátra van az alapszakaszból, így mindenki küzd a lehető legjobb pozícióért, ahogyan ZTE is. Biztosan jó hangulatú találkozó lesz holnap. Az előző meccsen 30 percig jól játszottunk, és végül megszereztük a fontos győzelmet. Szeretnénk most egy jó intenzitású és fókuszáltságú meccset játszani 40 percen keresztül. Mindenki készen áll a holnapi mérkőzésre.”

Ha a Falco holnap győz, az Alba pedig esetleg kikap a Debrecen ellen, akkor már matematikailag is alapszakasz győztes a szombathelyi csapat. Minden más esetben el kell halasztani a hátradőlést.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!