Szombathelyi fölény a B33-as tornán

Kálmánék idén is taroltak, második lett a Paks, harmadik pedig a szintén Falcósokból álló Szombathelyi Sólymok és a Sopron lett.

Karácsony és Szilveszter között a Pannonsport Kft. és az MKOSZ a tavalyi év után idén is B33-as kosárlabda tornát rendezett Szombathelyen.

Bár az ELITE Basket csapata ma reggel visszamondta a részvételt, így is akadt kikért szurkolniuk a vasi kosárbarátoknak, hiszen a Körmend egy, a Falco pedig két csapattal mérettette meg magát.

A program fél háromkor az Aréna Savaria előcsarnokában kezdődött, ahol a szurkolók és a csapatok a három éve elhunyt Horváth Zoltánra emlékeztek.

A folytatásban aztán táncoslányok bemutatói, valamint különböző dobóversenyek színesítették a programot.

Eredmények:

Zalakerámia ZTE KK (Koma, Kertész, Kerkai, Gáll) – Szombathelyi Sólymok (Jancsikin, Jarosevits, Szanati): 23-33 (13-15)

Atomerőmű SE (Vojvoda, Tóth Á., Eilingsfeld, Kerpel-Fronius) – Veszprémi Egyetem (Szabó B., Kováts V., Czakó, Gáspár): 33-27 (25-17)

SZOVA-Trend Optika KC Szombathely (Kálmán, Simon L., Ivosev, Will) – Pécsi VSK-PANNONPOWER (Horváth B., Bödör, Nagy K., Halász): 34-13 (26-10)

Lami-Véd Körmend (Ferencz, Ruják, Farkas, Kutasi) – Soproni KC (Tóth G., Gombás, Watson): 30-34 (13-19)

Szombathelyi Sólymok – Pécsi VSK-PANNONPOWER: 34-11 (18-6)

Soproni KC – Atomerőmű SE: 32-33 (18-20)

Zalakerámia ZTE KK – SZOVA-Trend Optika KC Szombathely : 24-33 (13-16)

Veszprémi Egyetem – Lami-Véd Körmend : 24-33 (17-20)

Pécsi VSK-PANNONPOWER – Zalakerámia ZTE KK: 34-30 (19-18)

Lami-Véd Körmend – Atomerőmű SE: 24-33 (18-21)

SZOVA-Trend Optika KC – Szombathelyi Sólymok: 32-29 (14-13)

Soproni KC – Veszprémi Egyetem: 33-25 (22-14)


Elődöntők:

SZOVA-Trend Optika KC Szombathely – Soproni KC: 33-28 (30-25)

Atomerőmű SE – Szombathelyi Sólymok: 33-32 (24-23)


B33 Kosárlabda Gála az Arena Savariában
Megvédte címét a Falco
VB

Döntő:

SZOVA-Trend Optika KC Szombathely – Atomerőmű SE: 34-26 (18-15)

Az első helyezett csapat 500, a második 300, a két harmadik pedig 100-100 ezer forint pénzdíjazásban részesült.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!