A szombati, Pécs elleni, fölényes győzelmet hozó bajnoki nyitány után a Falco hétfőn már el is utazott Lengyelországba, ahol szerdán este nyolc órától a Slask Wroclaw ellen lépnek pályára.
Amúgy a szombathelyi csapat a Basketball Champions League idei kiírásában az "F" jelű csoportban kapott helyet, ahol rajta és a lengyeleken kívül a Rytas Vilnius – litván, illetve a Pallacanestro Reggiana – olasz szerepel még.
A holnapi ellenfél, a Slask Wroclaw az előző lengyel bajnokság bronzérmese, akiről keveset tudni. A lengyel csapat egy Szuperkupa sikerrel hangolódott a szerdai mérkőzésre, viszont jó előjel lehet, hogy a Falco legutóbb 2021 januárjában játszott Lengyelországban, akkor a Start Lublin csapatát 83-59-re tudta legyőzni.
A Falco célja az idei BL-ben kimondottan a csoportból való továbbjutás, amit az támaszthat alá, hogy az ellenfelek - legalábbis papíron - gyengébbek a tavalyiaknál. Bár a BL-ben nincs könnyű ellenfél.
A Hala Stulecia (Százéves Csarnok), korábbi nevén Hala Ludowa („Népcsarnok”), 1913-ban épült. Az UNESCO 2006-ban a világörökség részévé nyilvánította. Ebben a csarnokban játssza majd a BCL mérkőzését a magyar bajnok, ahogy hírlik, népes szombathelyi szurkolói részvétel mellett. Holnap este jövünk a tudósítással.