Szerb válogatott irányítót igazolt a Falco

Stefan Pot egy szezonra érkezik Szombathelyre.

Az 1994-es születésű 194 centiméter magas irányító az előző szezont a görög első osztályban, a Kolossos H Hotels csapatában töltötte. A klasszikus irányító 26 mérkőzésen lépett pályára (alapszakasz + playoff), ezeken a találkozókon átlagban 24,2 percet töltött a pályán, és 7,4 pont mellett 3,9 lepattanót szerzett. Új irányítónk az előző szezonban jól mozgatta csapatát és az alapszakasz folyamán 4,8 gólpasszt, míg a playoffban két meccsen átlagban 5 gólpasszt osztott ki - írja a klub honlapja.

Írunk arról, amit tudni érdemes.
Támogasd a Nyugat.hu-t!
Támogatom

A 28 éves szerb játékos 5 szezont játszott a szerb első osztályban, ebből 3-at a tavalyi Horváth Zoltán emléktornán szereplő FMP Belgrad csapatában. A 2020-2021-es szezonban a BL-ben is érdekelt Igokea csapatát erősítette. A bosnyák csapatban 13 alkalommal lépett pályára a nemzetközi kupasorozatban, ahol 16,9 perc alatt 4,3 pontot, 1,9 lepattanót szerzett, és 3,4 gólpasszt osztott ki.

Stefan Pot - Falco
falcokc.com

Stefan végigjárta a szerb korosztályos válogatottakat az u16-os korosztálytól kezdve korosztályának összes nemzetközi versenyén ott volt. 2013-ban az U19-es világbajnokságon ezüstérmet szerzett, majd egy évre rá az U20-as ’A’ divíziós EB-n bronzérmet akasztottak a nyakába. 2020-ban bekerült a szerb válogatott keretébe és 2021-ben 2 meccsen viselte a címeres mezt.

Milos Konakov is örül Stefan érkezésének: „Az Ő leigazolásával az utolsó puzzle darab is a helyére került. Egy nagyon erős, a posztján fizikálisnak mondható játékost sikerült megszereznünk, aki igazi vezére lehet a csapatunknak. Támadásban egy klasszikus irányító, aki jól lát a pályán és jól mozgatja a csapatot."

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!