A városban már egy ideje suttogták, ma délelőtt pedig hivatalossá vált: Szrecsko Szekulovics hét év után visszatér Szombathelyre. A 2008-as bajnok szerb edzője Kálmán Lászlótól veszi át a stafétabotot, és arra készül, hogy ismét élcsapatot csinál a vasi megyeszékhelyen. Bár információink szerint szerette volna megtartani a Jászberény is a trénert, kíváncsiak voltunk arra, miért döntött mégis a sárga-feketék mellett.
- A Falco mindig is egy top csapat volt Magyarországon, ez a legutóbbi szezonja most nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, de szakmailag mindenképpen kecsegtető, hogy itt mindig a legmagasabb célokért lehet harcolni. Nagyon örülök, hogy visszatérhettem, a karrierem során összesen öt évet voltam itt edző, ez a klub mindig is sokat jelentett nekem. A legjobb eredményemet is itt értem el, jól éreztem magam, szerettem ebben a városban élni. Egy percig nem volt kérdés számomra a válasz, amikor megkeresett a Falco. Köszönöm vezetőségnek, hogy ismét lehetőséget ad nekem arra, hogy itt dolgozzak, bízom benne, hogy együtt ismét eredményesek leszünk. Most is, mint mindig, nehéz munka előtt állunk, de nem félek a kihívásoktól, ráadásul nekem ez ismerős környék, könnyű lesz itt dolgozni.
- Konkrétan milyen céllal vág neki harmadik szombathelyi edzősködésének?
- Egyelőre még minden képlékeny, nagyon sok függ majd attól, hogy milyen játékoskeretet sikerül kialakítani. Utána okosabbak leszünk, akkor majd ki lehet tűzni a célokat. Egy biztos: megpróbáljuk a tőlünk telhető legjobb eredményt elérni. A piac most még nagyon telített, még rengeteg országban tart a bajnokság, itt is csak most kezdődött el a rájátszás. Először a magyar keretet szeretnénk kialakítani, örülök, hogy Váradi Benedek marad, szeretnénk Bognár Kristófot is megtartani, illetve egy-két új magyarral is erősíteni. Utána aztán jöhetnek a külföldiek. Négy vagy öt légióssal tervezünk, ez is annak lesz a függvénye, hogy milyen lesz a magyar keretünk. Egyelőre nevekkel és posztokkal sem szeretnék dobálózni, ne is kérdezze, mert ez titok.
- Egy konkrét névre viszont mindenképp rákérdezek, mert a klubnak opciós joga van Miljan Rakiccsal szerződésének életbe léptetésében.
- Róla sem akarok nyilatkozni. Először szeretném kialakítani a magyar keretet, utána tárgyalunk majd a légiósokkal, többek között vele is. Lehet, hogy maradni fog, de az is lehet, hogy nem.
- Hét év telt el azóta, hogy távozott Szombathelyről. Más edző lett?
- Hát, szebb nem lettem, csak öregebb… - mondta nagyot nevetve.
- Nem a külsőjére gondoltam…
- Az idő múlásával tapasztaltabb, rutinosabb edző lettem. Haladni kell a korral, a kosárlabda is, mint minden más az életben, folyamatosan változik. Nem szabad lemaradni, követni kell ezeket a változásokat. A filozófiám viszont nem változott, ugyanaz, ami volt régebben is. Továbbra is a gyors játékot és a kemény védekezést igyekszem megvalósítani a csapataimmal. A harcoló embereket szeretem.
- Végül nem akarok ünneprontó lenni, de talán ideje lenne egy dolgot tisztába tenni. Biztosan ön is hallott róla, 2009-ben elterjedt egy olyan szurkolói pletyka Szombathelyen, mely szerint kenőpénzt fogadott el az akkori légiósaitól, csakhogy ne cserélje le őket másokra…
- Igen, hallottam én is ezt a hazugságot. Nekem is vannak hibáim, de én mindig is tiszta ember voltam, soha nem loptam. Aki ilyet állít rólam, álljon ki elém, és menjünk el együtt a bíróságra. Irigy, negatív emberek mindig is voltak, és tudom jól, hogy lesznek is. Nem érdekel. Ennél többet nem is szeretnék ezzel foglalkozni.