Fájó Falco-vereség Szegeden

Nem játszottak jól, 101 pontot kaptak, megérdemelt vereséget szenvedtek a sárga-feketék.

5-0-val kezdett a Falco, aztán Csirics vezérletével elkezdett zárkózni a Szeged, a negyedik perc végén már 10-10 volt az állás. A folytatásban sem állt le, így fordítottak a kék-fehérek. A védekezés mindkét oldalon pocsék volt, az első negyed 31-27-es hazai előnnyel zárult.

A folytatásban is pontgazdag játék jellemezte a csapatokat, mindkét oldalon hulltak a triplák. Az első félidőben a Szeged és a Falco is 7-7 trojkát szerzett, egyaránt közel 50 %-os hatékonysággal. Fej-fej mellett haladtak a felek, hol itt, hol ott volt az előny. A félidőre végül 54-55-ös állással vonulhattak öltözőbe a csapatok.

A harmadik negyed elején végre úgy játszottunk, ahogy kellett volna, ám a Szedeák hamar magához tért egy időkérést követően, és visszavette a vezetést. A záró játékrészre tíz pontos előnyt harcoltak ki (79-69). A támadójátékunk továbbra is teljesen esetlen, ad hoc jellegű, míg a védekezésünk teljesen átjáróház volt.

Sok jót nem ígért a folytatás, és innen már nem is volt visszaút. A Szeged okosan játszva teljesen megérdemelt sikert aratott. A Falco játékosai végig csak szenvedtek a pályán, illetve a végén még a játékvezetőkkel is vitatkoztak, de ma egyáltalán nem szolgáltak rá arra, hogy győztesen hagyják el a pályát.

Nagy kár ezért a buktáért, mert a Kaposvár kikapott Nyíregyházán, a Pécs viszont magabiztosan verte a Jászberényt.

Naturtex-SZTE-Szedeák - Falco-Trend Optika KC Szombathely
Szenvedtünk Szegeden
Vágvölgyi Bálint

Nikola Lazics, a Szedeák vezetőedzője: Sorsdöntőnek bizonyult, hogy a harmadik negyedben feljavult a védekezésünk. Nagy győzelmet arattunk, köszönhetően annak, hogy van szív és energia a csapatban.

Kálmán László, a Falco vezetőedzője: Hektikus mérkőzés volt. A harmadik negyedben vesztettük el a találkozót, amikor hétpontos előnyünk tízpontos hátránnyá változott. Egy Andrija Csiriccsel volt jobb a Szeged.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!