Itthon senkitől nem kaphat ki a Falco

A Körmend meccs után Bencze Tamás mindenkinek elmondta, hogy hol hibázott.

Tudd meg még gyorsabban a Falcóról szóló híreket! Klikk, és like facebook oldalunkat!


Szombaton este hat órától hazai pályán folytatja szereplését a Falco-SZOVA-Trend Optika KC Szombathely. A sárga-feketék azt a Jászberényt fogadják az Aréna Savariában, amely hozzánk hasonlóan 4-2-es mutatóval áll a tabellán. Szanati Mátyás elmondta, abszolút komolyan veszik a találkozót.

- Ha a két csapat tabellán elfoglalt helyezését nézzük, akár rangadó is lehet ez a meccs. Azt azért szeretném leszögezni, hogy ez a Jászberény már nem a tavalyi. Sokkal erősebb, komplettem csapatuk van idén, úgyhogy abszolút komolyan vesszük a találkozót. Hogy minek köszönhető a sikeres szereplésük? Páran együtt maradtak a tavalyi keretükből, és az új edző munkája is meglátszik már. A fiatalok, úgymint Horti és Madár, sok lehetőséget kapnak, amivel rendre élnek is. Nagyon sajnálom, hogy András súlyosan megsérült, és nem játszhat ellenünk. Nagyon kiegyenlített az idei bajnokság, apróságok döntenek minden meccsen, ezért meg kell próbálnunk a lehető legkevesebbet hibázni, hiszen minden sikerért meg kell izzadni. Természetesen szombaton is a győzelem a célunk, hiszen otthon senkitől sem kaphatunk ki.

Kielemezték a körmendi meccset
Bonyhádi Zoltán

A 23 éves irányítónál kíváncsiak voltunk arra is, a csapat vajon túltette-e már magát a körmendi vereségen.

- A csütörtöki meccs után péntekre pihenő napot kaptunk, szombaton találkozott először a keret. Bencze Tamás elmondta a hibáinkat, végigment egytől egyig minden játékoson. Videóztunk is, kielemeztük a problémákat, úgyhogy mindenki tudja már, hogy mire kell figyelnie a jövőben. Új hét kezdődött, most már csak a Jászberényre koncentrálunk. Természetesen jobb lett volna a hangulatunk, ha nyerünk Körmenden, de most már túl kell lépnünk azon a meccsen. Szombaton javítunk - mondta Szanati.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!