Szabó Zsolt a nyáron szerződött Szombathelyről az Alba Fehérvár együtteséhez. A válogatott erőcsatár remek formában játszott a kék-fehéreknél, ám aztán megsérült, részleges talpszalag szakadást szenvedett. Az utóbbi időben több meccset is kihagyott, és egyelőre az is biztos, hogy vasárnap a Falco ellen sem játszhat.
- Az orvosok azt mondták, 4-6 hét a gyógyulási idő, jelenleg a negyedik hétben vagyok, úgyhogy biztos, hogy még mindig nem fogok játszani. Most már tudok mozogni, egy kicsit futni is, de normális edzésmunkát még nem tudok végezni. Javulgat a talpam, egyre kevésbé érzem a fájdalmat. Megpróbálok jövő héten teljes erőbedobással edzeni, aztán meglátom, hogy alakul, de nagyon bízok benne, hogy rendbe jövök.
- Milyen volt kívülről nézni a társakat?
- Szörnyű érzés, hogy nem tudok játszani. Elég tehetetlennek érzem magam, de az azért vigasztal, hogy azokat a mérkőzéseket, amiken nem játszottam, mindegyiket megnyertük.
- Mit vársz vasárnap a Falco ellen?
- Mindenképp győzelmet, hiszen otthon játszunk, és hazai pályán minden meccsünket hozni kell. Bízom benne, hogy sikerül, bár biztos nehéz lesz, mert a Falco jó csapat. Igaz nem annyira, mint tavaly, de azért soha nem szabad őket leírni. A keretük jó részét ismerem, hiszen csak a légiósok cserélődtek ki azóta, hogy eljöttem.