Közel húsz év telt el a Falco 1998-as és '99-es, emlékezetes Koracs Kupa menetelés óta. A szombathelyi kosárcsapat holnap este ismét nemzetközi kupamérkőzést játszik, az idén debütáló FIBA Europe Cup sorozatban. Elsőként Dino Butorac korábbi kenyéradója, a svéd bajnok Södertälje Kings lesz a sárga-feketék ellenfele.
A "királyok" jelenleg veretlenül (hat győzelemmel) elsők a BasketLigan elnevezésű skandináv bajnokságban.
- Nagyon hosszú idő után lépünk ki ismét a nemzetközi porondra. Ez egy teljesen más világ lesz. A Södertälje más csapat, mint amilyenekkel idehaza találkozunk. Nagyon agresszíven védekező, kellemetlen ellenfél. Bár Butorac tavaly még náluk játszott, nem nagyon beszélgettünk vele, mert idén már teljesen más csapatuk van, mint volt a tavalyi. Hozzánk hasonlóan náluk sincsenek extra képességű légiósok, de csapatként jól funkcionálnak. A centerük ugyanaz, aki tavaly is volt, csakúgy, mint Wright, ő sem egy jól dobó ötös, inkább a palánk alatt mozog jól. Az amerikai irányítójuk ügyes, illetve van még egy horvát hátvédjük is, akire szintén figyelnünk kell. Ettől függetlenül nem egyénileg készültünk belőlük, hanem csapatként. Igazából egyszerű dolgokat csinálnak támadásban és védekezésben is, de azt rendkívül pontosan és precízen hajtják végre. Egész pályán letámadnak, ez nem szokott ízleni a magyar csapatoknak, mi azért igyekeztünk felkészülni rá, hogy minél kevesebb eladott labdánk legyen. Ők számítanak a mérkőzés esélyeseinek, és nem csak azért, mert hazai pályán szerepelnek. Nekünk az idei egy tanulóév lesz a nemzetközi kupában, persze, szeretnénk minél jobban szerepelni, majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Azt tudni kell, hogy ebben a csoportban nem mi vagyunk esélyesek, nagyon nehéz ellenfeleket kaptunk, de ezekből a meccsekből is tudunk tanulni, illetve annak is örülünk, hogy olyan csapatok érkeznek Szombathelyre, akikért érdemes lesz kijönni az Aréna Savariába - mondta Kálmán László, a Falco edzője, akitől azt is megtudtuk, hogy tegnap Dobos László is elutazott a csapattal, és akár már pályára is léphet holnap este.