Sorsoltak a kosárlabda BL-ben: a Falco az „F” csoportba került

Litván, lengyel és olasz ellenfelet kaptak a szombathelyiek - lehetett volna rosszabb is.

Ezt írja a klub honlapja:

"A mai nap folyamán megtartották a Kosárlabda Bajnokok Ligája sorsolását, ahol a kvalifikációs körök után a csoportokat is beosztották. Patrick Comninos a megnyitó során kiemelte, hogy eddig mind a 8 szezonban fejlődött és erősödött a kiírás, és ezt az utat szeretné a 9. szezonban is folytatni. A sorsolás a megszokott mederben zajlott, a csoportokat először a 4. kalapos csapatokkal töltötték fel, majd így haladtak végig egészen az 1. kalapig. Ahogy arról már korábban írtunk a csoport küzdelmek alatt „országvédelem” van, tehát azonos nemzeti csapat nem kerülhet ugyanabba a csoportba.

Az ‘F’ jelű csoportban a tavalyi litván bajnokkal a Rytas Vilniussal kerültünk össze. Vilniusban még a 2021/22-es kiírásban a top 16-os csoportkörben jártunk, akkor egy szoros mérkőzésen szenvedtünk vereséget. A litván csapatot az 1-es kalapból kaptuk. A harmadik kalapból az olasz Pallacanestro Reggiana csapatát kaptuk, kis érdekesség, hogy ebben a klubban játszott Vojvoda Dávid. Az idei BL-kiírásban újra lesz lengyel ellenfelünk. Az előző lengyel bajnokság bronzérmesével, a Slask Wroclawwal fogunk megmérkőzni.

Tehát az „F” jelű csoport”unk”:

Rytas Vilnius – litván

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

Pallacanestro Reggiana – olasz

Slask Wroclaw – lengyel"

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!