A Sopront fogadja a Falco

Hazai pályán győzelemre készülnek a középház legjobbja ellen a sárga-feketék.

Ismét nyugati rangadót rendeznek a hétvégén: a nyolcadik helyen álló Falco a hatodik Sopront fogadja az Aréna Savariában. Az alapszakaszban eddig mindkétszer szoros eredményt hozott a két csapat találkozója, mindkétszer a hazaiak nyertek pár ponttal. A kék-fehérek egy győzelemmel akár végleg le is szakíthatnák a szombathelyieket, Váradiék sikere esetén viszont még nem lehetne nyugodt az SKC.

- A Sopron régóta együtt játszó, komoly, rutinos magyar kerettel és jó légiósokkal rendelkezik, úgyhogy nehéz dolgunk lesz. Jól össze vannak rakva, nagyon együtt vannak, a játékosaik már ismerik egymás gondolatait. A középső pick and rollokat és a kinti dobásokat erőltetik, a kettő-kettők levédése ismét kulcskérdés lesz. Taylort jól ismerjük, atletikus 4-5-ös játékos, vele csak még erősebb lett a benti játékuk. A sérültjeink ugyanúgy megvannak, a fiatal játékosoknak egyre több lehetőséget fogunk adni. Természetesen hazai pályán mindenképpen győzni szeretnénk - mondta Kálmán László.

"Sosem könnyű Szombathelyen játszani"

Sabáli Balázs, a Sopron edzője azt mondja, hazai pályán veszélyes csapat a Falco.

- Sosem könnyű Szombathelyen játszani. Azzal, hogy a Falco egy kivételével lecserélte a légiós-kontingensét – még ha ezt az eredmények nem is tükrözik igazán –, erősebb játékosai vannak most, mint korábban. Hazai pályán akárcsak korábban, most is veszélyesek. Próbálnak gyorsan és ponterősen játszani, ezt kell megakadályoznunk. Kevés időnk volt az ellenfélből felkészülni, egyénileg próbáltuk elemezni a játékosokat, és aszerint felkészíteni a csapatot, hogy kitől mi várható. Rancic és Tóth Gergely továbbra sincs, ugyanaz lesz a keretünk, mint a Pécs ellen volt - mondta Sabáli.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!